facebook
2019-04-12 20:44:11

Pénteken a Békéscsabát fogadta a Kisvárda NB I.-es csapata. Álmosan, sok hibával kezdte a mérkőzést mindkét csapat.

A vendégek ébredtek előbb és két gyors találattal megléptek, az első hazai találatot Radojevics szerezte büntetőből, amit nem sokkal később meg is duplázott. Orbán egalizált a kilencedik percben, a félidő derekán Hakunova góljával először vezetett a Kisvárda. Szépen összeállt a hatosfal és rendre eredményesen rombolták a csabai próbálkozásokat.

A játékrész utolsó harmadában a vendégek hét perces gólcsendjét jól használták ki Orbánék és megléptek négy góllal. Guilo lerohanásból volt eredményes, alakítva ezzel ki az eddigi legnagyobb különbséget. Fordulás után zsinórban háromszor is eredményesek voltak Horváth Roland tanítványai, a hazaiak mestere ki is kérte idejét, hogy tudatosítsa játékosaiban, hogy véget ért a szünet.

Használt is a rögtönzött fejmosás, mert ismét felkeményedett a fal és a hatékony védekezés mögött Pásztor is rendre hárította a békéscsabai próbálkozásokat. Akart nagyon a több kulcsjátékosát is nélkülöző viharsarki alakult, amelyet a lelátóról vehemensen buzdított a sérült Vukaljovics.

Egyre nőtt a különbség, a hajrára fordulva már tíz is volt közte, ekkor a hazaiaknál pályára lépett két helyi nevelésű fiatal, a születésnapját a napokban ünneplő beálló Balogh Panna és a balszélső Soltész Petra. Utóbbi a közönség nagy örömére meg is szerezte élete első NB I.-es gólját. Végül a Kisvárda magabiztosan győzte le az egyre fáradó és többet hibázó Békéscsabát.

Kisvárda-Békéscsaba 32-22 (15-10)

Kisvárda, 783 néző, v.: Horváth, Marton.

Kisvárda: Horváth-Orbán 7, Tomkovics, Radojevics 6/5, Milanovics-Litre 1, Guialo 1, Milosevics 1. Csere: Hakunova 2, Klikovác 5, Rebicová 1 Morena 3, Avgyekova 2, Balogh, Soltész 1. Edző: Dévényi János.

Békéscsaba: Horváth-Kovács 4, Agbaba 5, Giricz, Gidai 3, Török, Bottó 1. Csere: Csizmadi (kapus) Walfisch 6/1 Kukely 3, Ekker, Dombi, Gidai. Edző: Horváth Roland.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 0-2, 8. p.: 2-3, 13. p.: 5-5, 20. p.: 8-7, 24. p.: 11-7, 30. p.: 15-10, 34. p.: 15-12, 41. p.: 18-14, 44. p.: 21-14, 49. p.: 25-16, 56. p.: 28-19, 59. p.: 31-21.

Kiállítások: 4, illetve 6. Hétméteresek: 6/5, illetve 1/1.

Mesterszemmel

Dévényi János: – Mi kezdtük idegesebben a mérkőzést, aztán helyreállt a rend. Hiányzott már ez a győzelem, megpróbáljuk a jövőben kiküszöbölni a hullámvölgyeket, amelyek ezen a mérkőzésen is elértek bennünket.

Horváth Roland: – Tartalékosan érkeztünk, meghatározó játékosaim hiányoztak, ezért sok fiatal játékosom lépett pályára. Elfogytunk a 20. percre és nem tudtuk tartani a rutinos kisvárdai játékosokat.


TÁMOGATÓINK