facebook
2021-08-24 10:04:20

Felnőtt csapatunk múlt pénteken és szombaton Békéscsabán, az I. Szabó Károly Emléktornán vett részt. A mieink az elődöntőben egygólos vereséget szenvedtek a Dunaújvárostól, a bronzmérkőzésen azonban felülmúlták a házigazdákat. A kétnapos torna tapasztalatairól kérdeztük vezetőedzőnket, Bakó Botondot.

- Sokat edzettünk a múlt héten, nagy terhelésből érkeztünk a tornára. Ennek az az oka, hogy az előző hetünk a betegségek miatt felborult, így ezt kellett bepótolnunk. Valamint újra edzésbe állt Dombi Katalin és Siska Pálma, őket kellett megfelelő szintre felhoznunk. Volt azonban ismét hiányzónk, Veronika Habánková betegséggel küszködött, így ő csütörtökön edzett először. Ezek meg is látszottak a Dunaújváros elleni mérkőzésünkön, lassabban kézilabdáztunk, mint ahogy szerettem volna és több volt a technikai hibánk is. Ellenfelünk nagyobb tempót tudott diktálni, amit nem bírtunk a végéig. Örömteli viszont, hogy még ebben az állapotunkban is tudtuk úgy forgatni a csapatot, hogy nagy hátrányból képesek voltunk visszakapaszkodni döntetlenre. Ezen a találkozón a kapuban elmaradt az a teljesítmény, amely kellett volna, a későbbiekben komolyabb támaszt kell, hogy nyújtsanak a csapatnak. Elöl pedig a támadások sebességégben van javítani valónk – tekintett vissza az elődöntőre Bakó Botond, majd rátért a Békéscsaba elleni találkozóra. Elmondta, hogy az első húsz percben elégedett volt a támadásaink sebességével. - Jöttek az átlövések, viszont amikor cseréltünk, megtört az addigi lendületünk. Összességében az elvégzett munka tükrében várható volt, hogy nem leszünk elég gyorsak és frissek. Az volt a lényeg, hogy gyakoroljunk, megkapják a terhelést a lányok. Most érkezünk a célegyenesbe, van még három hetünk, hogy gyorsítsunk, frissítsünk. Rengeteget kell még fejlődnünk taktikailag, hogy a kezdésre összeálljunk, hiszen vannak új elemek, amelyeket még be kell építenünk a repertoárunkba. Azt gondolom, hogy a előttünk lévő időszak elegendő lesz erre. Úgy látom, hogy pár játékos egyénileg fejlődött a tavalyi szintjéhez képest, valamint az újonnan érkezők is jól beilleszkedett. Úgyhogy nincs más dolgunk, csak edzeni és gyakorolni.


TÁMOGATÓINK