facebook google+ twitter youtube rss
2018-03-02 20:17:16

Budaörsön sem szakadt meg a január 26-a óta tartó kisvárdai sorozat – az NB I-es női csapat zsinórban hatodik győzelmét aratta.

De micsoda végjátékban! A második félidőben végig vezetett a vendégcsapat, többször is három góllal megugorva. Ekkor még sikerült kikapcsolni a játékból a hazaiak legveszélyesebb játékosát, Szöllősi-Zácsik Szandrát, de a jobb szélről Ertl Rebeka szórta a gólokat, így fel tudott zárkózni a Budaörs, amely Hornyák Ágnes révén egy demoralizáló, üres kapus gólt is szerzett.

Vlatko Djonovics azonban nem tágított, és mivel a betörésből, majd a saját térfeléről ugyancsak üres kapura eredményes Tamara Radojevics révén megint megugrott 22–19-re a Várda, azonos létszámmal is lehozta a remekül védő Triffa Ágnest, és csapata hét mezőnyjátékossal támadott, hogy bevigye a kegyelemdöfést. Abból az akcióból Samira Rocha, majd a visszaszerzett labdából Radojevics is a lécet találta el, a megint visszapattanó labda után Triscsuk Krisztina lövését védte a kapus.

Triscsuk gólképtelennek bizonyult, Mariia Khakunovát pedig harmadik kétperces kisbüntetése után kizárták a játékból, ezt kihasználva Szöllősi-Zácsik szórni kezdte a gólokat, és egy perccel a vége előtt kiegyenlített (23–23). Djonovics időt kért, Rocha pedig nullszögből is bedobta a szélre játszott labdát. Az időkérés után 17 másodperce maradt az egyenlítésre a Budaörsnek, de Triffa kiütötte Szöllősi-Zácsik lövését, így újabb fontos győzelemmel gazdagodott a KKC.

Zsinórban tehát a hatodikkal!

NB I, női: 16. forduló

Budaörs Handball–Kisvárda Master Good SE 23–24 (11–12)

Budaörs, 600 néző, v.: Horváth P., Marton.

Budaörs: Sipeki – Juhos 2/1, Hornyák Á. 3, Zsigmond V. 1, Szabadfi 2, Szöllősi-Zácsik 5, Farkas E. 2/1. Csere: Wéninger (kapus), Gerháth 2/1, Ertl 5/1, Pásztor N. 1. Edző: Mihály Attila.

Kisvárda: Triffa – Orbán A. 2, Khakunova 2, Radojevics 6/2, Milanovic-Litre 5, Triscsuk, Rocha 5. Csere: Dmitrovics 3, Szabó V., Umanec 1. Edző: Vlatko Djonovics.

Az eredmény alakulása, 10. perc: 4–3, 15.: 4–7, 19.: 6–9, 22.: 9–9, 26.: 10–12, 35.: 12–15, 41.: 15–16, 42.: 15–18, 48.: 18–19, 51.: 18–21, 56.: 21–22.

Kiállítások: 6, illetve 8 perc. Hétméteresek: 7/4, illetve 4/2.

Mesterszemmel

Mihály Attila: – Mindkét csapat a védekezésre fordította a nagyobb hangsúlyt, ami remek kapusteljesítményekkel párosult. Mi eggyel többször hibáztunk, mint a meccset összességében megérdemelten megnyerő Kisvárda.

Vlatko Djonovics: – Nagyon kemény meccs volt, sokat hibáztunk, különösen támadásban. Többször is vezettünk három góllal, de azt mondtam a lányoknak, elég eggyel nyernünk, és ez bejött.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
0
Kisvárda Master Good SE
0
MTK Budapest
2019-05-17 19:28 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Mindkét utánpótlás csapatunk győzni tudott
2018 december 27.-én három napos utánpótlás torna vette kezdetét Kisvárdán
Az U14-es csapatunk továbbra is veretlen
​Kisvárdai KC - Csepel DSE​ 29-29 (14-15)
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 Győri AUDI ETO KC 26 26 0 0 971 669 302 52
2 FTC-Rail Cargo Hungaria 26 23 0 3 889 644 245 46
3 Siófok KC 26 19 1 6 781 616 165 39
4 Érd-Handball 26 17 1 8 781 729 52 35
5 Ipress Center-Vác 26 17 1 8 740 701 39 35
6 DVSC SCHAEFFLER 26 14 1 11 743 702 41 29
7 Alba Fehérvár KC 26 13 2 11 717 734 -17 28
8 Kisvárda Master Good SE 26 10 4 12 660 670 -10 24
9 Dunaújvárosi Kohász KA 26 10 0 16 666 701 -35 20
10 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 26 9 0 17 612 697 -85 18
11 MTK Budapest 26 5 5 16 725 727 -75 15
12 Békéscsaba ENKSE 26 4 2 20 687 877 -190 10
13 Moyra-Budaörs Handball 26 3 2 21 650 805 -155 8
14 Eszterházy KESC 26 2 1 23 548 825 -277 5
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Elena Avdekova
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.07
POSZT
bal szélső
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Orosz
NÉV
Tamires Morena
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.05.16
POSZT
beálló
MEZ
7
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Brazil
NÉV
Andrea Klikovac
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.05.05
POSZT
átlövő
MEZ
15
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Montenegró
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szerb
NÉV
Ana Tomkovic
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.08.30
POSZT
átlövő
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szerb
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Ana Maria Dragut
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.02.24
POSZT
átlövő
MEZ
90
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Román
NÉV
Aneta Benko
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.29
POSZT
jobb szélső
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Horváth Dóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.12.23
POSZT
átlövő
MEZ
13
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Weronika Kordowiecka
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.09.13
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Lengyel
NÉV
Maja Mihajlov
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.19
POSZT
irányító
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Marianna Rebičová
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.08.12
POSZT
átlövő
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szlovák
NÉV
Marija Hakunova
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Isabel Guialo
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.04.08
POSZT
Irányító
MEZ
22
KLUB(OK)
-
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Angola
TÁMOGATÓINK