facebook
2019-02-17 21:11:28

A szokásos telt ház várta a csapatokat a mérkőzésen. Igazi tűzijátékkal kezdett mind a két gárda, Pásztor Bettina előbb Nascimento, majd Temes lövését hárította, hazai részről Hakunova, később Radojevics sem tudott betalálni. A harmadik perc elején Orbán szerezte meg a vezetést a Kisvárdának, majd Milosevics megduplázta az előnyt. Nascimento találataival azonban gyorsan egalizáltak a vendégek. Kemény csata folyt a pályán, a játékvezetői páros a 9. percben már a negyedik sárga lapot mutatta fel valamelyik játékosnak. A félidő közepéig fej fej mellett haladt a két együttes, ekkor Guilo kapufáról levágódó lövéséből Májer iramodott meg és szintén a kapufát találta el, de a labda a gólvonalon túlra pattant, ezzel át is vették a vezetést a vendégek. A fehérvári csapat kérte ki először az idejét és Deli Rita hasznos tanácsokkal láthatta el lányait, mert sikerült négy gólos előnyt felépíteniük.

Emberelőnybe került a Kisvárda és egy büntetővel, majd egy üres kapus találattal sikerült visszakapaszkodniuk a meccsbe, így minimális fehérvári előnnyel vonultak szünetre a felek. Fordulás után mintha csak az egyik csapat jött volna ki az öltözőből, Temes és Mendy egy-egy, valamint Pelczéder két találatával visszaállították négy gólos előnyüket a fehérváriak. Dévényi János ki is kérte idejét és próbált rendet tenni a fejekbe. Az időkérésről kapus nélkül hét támadóval jött vissza pályára a Kisvárda, sikerült is csökkenteni hátrányukat, de utolérni nem tudták Temeséket. Pásztor két védésével azonban felcsillant a remény, tovább kapaszkodott a hazai együttes és Orbán találatával hosszú idő után ismét egyenlő volt az állás.

Kísértetiesen kezdett hasonlítani a mérkőzés az őszihez, élesre végjátékra volt kilátás. Györkös és Pásztor nagyon fontos pillanatokba védett és még mindig nem dőlt el semmi. Egy perccel a lefújás előtt Tomkovics büntetőből ismét egyenlített, vendég időkérés után Pásztor, immár sokadszor, hárított, ezúttal Boldizsár ziccerét. Tovább támadott a Fehérvár, de helyzetig nem jutott, a kierőszakolt időntúli szabaddobást Boldizsár a sáncoló kezek erdejébe vágta. Az őszihez hasonlóan most sem bírtak egymással a felek.

Kisvárda Master Good SE-Fehérvár 22-22 (11-12)

Kisvárda, 878 néző, v.: Nagy, Túróczy.

Kisvárda: Pásztor-Orbán 2, Dragut, Radojevics 3, Milanovics-Litre 1, Hakunova 3, Milosevics 5. Csere: Kordowiecka (kapus), Rebicová, Klikovác 1, Morena 2, Guialo 1, Benko 2, Tomkovics 2/2. Edző: Dévényi János.

Fehérvár: Mistina-Májer 2, Nascimento 9/6, Zsilinszkajtye, Boldizsár 1, Mendy 5, Pelczéder 4. Csere: Györkös (kapus), Temes 1, Gorsenyina, Varga, Utasi. Edző: Deli Rita.

Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 6/6.

A mérkőzés alakulása: 3. perc: 1-0, 9. p.: 4-3, 12. p.: 4-4, 18. p: 5-6, 23. p: 6-9, 26. p.: 9-11, 30. p.: 11-12, 33. p.: 11-14, 37. p: 14-16, 41. p.: 16-18, 46. p: 17-20, 52. p.: 19-20, 55. 20-22, 30. p.: 22-22.

Mesterszemmel

Dévényi János: – Óriási taktikai csata dúlt a pályán, amely során több taktikai elem is előkerült. Próbálkoztunk hét a hat elleni támadásokkal, zavaró védekezéssel, de az első félidő közepétől csak futottunk az eredmény után. Átlövőink teljesítményével nem vagyok elégedett, a mutatott játék alapján elégedettek lehetünk az egyik ponttal.

Deli Rita:– Igazságos döntetlen született a mérkőzésen, elsősorban védekezésünkkel vagyok elégedett. Véleményem szerint végig kézben tartottuk a játékot, ha valaki meccs előtt felajánlja az egy pontot elfogadtam volna, így azonban van egy kis hiányérzetem.


TÁMOGATÓINK