facebook
2021-02-24 21:06:46

A bemelegítés előtt Szabó Nina és Mátéfi Dalma kedélyes elcsevegett volt csapattársaival, a kezdő sípszó elhangzását követően azonban, ha rövid időre is, de félretették a barátságot. Az előzetes esélyek a mi sikerünket vetítették előre, utolsó hat mérkőzésünkből ötöt megnyertünk, míg szerdai vendégeink a Boglári-Akadémia-SZISE gárdája szeptemberi két sikerüket követően zsinórban tíz mérkőzésükön is vesztesen hagyták el a pályát.

Megilletődve kezdték a mérkőzést az akadémisták, technikai hibáikat gyors gólokkal büntettük. A különbség azonban nem nőtt, mert a mi támadójátékunk is akadozott, technikai hibák, eladott labdák jellemezték játékunkat, valamint Monori Orsolya és Kajdon Blanka mérkőzésben tartotta a bogláriakat. A félidő felénél frissített Bakó Botond, a kapuba érkezett Mátéfi Dalma, mezőnybe pedig Mihálffy Adrienn, Bouti Fruzsina és Dombi Katalin. A frissen érkezők azonban nem hoztak új lendületet a pályára, továbbra is akadozott a játék, a vendégek pedig éltek a lehetőséggel és szívósan tapadtak csapatunkra. A játékrész utolsó harmadában nyílni kezdett az olló, Milosevics Tímea találatával hárommal meglépetünk. Kiss Szilárd azonnal ki is kérte idejét, amellyel megtörte a lendületünket, csapata egyenlített, Siska Pálma góljával azonban a mieink mehetettek minimális előnnyel pihenőre.

Az öltözőből egy friss Kisvárda jött ki a szünetet követően, amely pattogós, feszes védekezést mutatott be. A Balaton-parti fiatalok rendre fennakadtak falunkon, ha pedig lövésig jutottak, akkor Mátéfi Dalma rendre védett és még egy büntetőt is hárított, az akadémisták a játékrész első akciógólját kilenc perc elteltével szerezték meg. Csapatunk a második félidő első negyedórájában nyújtott szinte tökéletes produkciójával eldöntötte a két pont sorsát. A lendület ezután kissé alábbhagyott, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy magabiztosan nyerjük meg a találkozót. Vasárnap nehezebb feladat vár csapatunkra, a Győr érkezik Kisvárdára.

Kisvárda Master Good SE-Boglári Akadémia-SZISE 29-27 (15-14)

Kisvárda, zárt kapuk mögött, v.: Őri, Pozdena.

Kisvárda: Pásztor – Udvardi 4, Habánková 6, Szabó N. 5/2, Dombi L. 4, Siska 6, Milosevics 3. Csere: Mátéfi (kapus), Termány, Mihálffy, Bouti, Dombi K. 1, Soltész. Edző: Bakó Botond.

Boglár: Magera – Kukucska 1, Faragó 2, Woth, Juhász 1, Mérai, Farkas 3/1. Csere: Gercsó, Szabó L. (kapusok), Monori 7, Kajdon 4/2, Bánhidi, Takó 3, Vámos K., Kocsis 3, Mlinkó 2. Edző: Kiss Szilárd.

Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-1, 11. p.: 6-4, 17. p.: 10-7, 24. p.: 13-11, 28. p.: 14-14, 35. p.: 18-14, 41. p.: 22-16, 47. p.: 26-19, 58. p.: 28-24.

Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 5/3.

Mesterszemmel

Bakó Botond: - Kettős érzéseim vannak, mert az elmúlt mérkőzéseken jól játszottunk, jó teljesítményt nyújtottunk. Ezúttal viszont nem kézilabdáztunk jól, főleg lerohanásokból adtunk el sok labdát, amikor növelhettük volna a különbséget. Annyit hibáztunk, mint az ez megelőző három mérkőzésen összesen. Ez most belefért, de nem fog mindig beleférni. Zsinórban ez volt a negyedik győztes mérkőzésünk, aminek természetesen örülök. Gratulálok a lányoknak.

Kiss Szilárd: - Az eredményt illetően a célunkat nagyjából elértük, a mutatott játékkal kapcsolatban viszont van némi hiányérzete. A második félidő elején a rengeteget hibáztunk, büntetőt hagytunk ki, labdákat adtunk el, ezalatt a tíz perc alatt el is döntötte a mérkőzést a Kisvárda. A hibák egy részét el tudom fogadni a csapattól, egy részét viszont nem, mert akármilyen fiatalok is bizonyos helyzeteket sokkal hidegebb fejjel kell lejátszani.


TÁMOGATÓINK