facebook google+ twitter youtube rss
2017-09-14 09:18:55

A második forduló lesz az első a Kisvárda Master Good SE NB I-es női csapata számára, lévén a váciak nemzetközi kupakötelezettsége miatt a szabolcsiak mérkőzését a múlt hétről november 11-re halasztották. Így aztán a debütálás nem hazai pályán esedékes, hanem idegenben, Székesfehérváron, ahol pénteken lépnek fel a várdaiak. Nem kevés izgalommal és kíváncsisággal, hogy mire lesz képes a csaknem teljesen átalakult csapat.

– Nagyon várjuk a rajtot, hiszen eleve hosszú volt a felkészülés, ami számunkra tovább nyúlott azzal, hogy a múlt heti mérkőzésünk elmaradt – mondta Mátéfi Eszter, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – Szerettünk volna még egy edzőmeccset játszani, de ez nem jött össze, így a végére lett egy kis meccshiányunk, de összességében elvégeztük a munkát, amit terveztünk. Sok helyről jöttek ugyan a játékosok, de köztük több a rutinos, remek képességekkel megáldott kézilabdázó, akiktől sokat várunk. És gondolom, a közvélemény is kíváncsi arra, hogy mire is leszünk képesek.

Az első fordulóban játszott, előrehozott, illetve hétközi meccseken a mezőny nagy része már bemutatkozott, ami jelenthetett némi támpontot a várható erőviszonyokat illetően. Hol lehet a helye a Kisvárdának a sokak által a valaha volt legerősebbnek vélt női bajnokságban?

– Az edzőmeccseken is figyeltük a mezőnyt, de ugye a bajnoki a lényeges, és a tudósításokból valamint az edzői nyilatkozatokból az derült ki, hogy még sok a hiba, szezon eleji a forma – felelte Mátéfi Eszter. – Minden bizonnyal a Győr most is uralja majd a mezőnyt a Ferencvárossal együtt, de szűkülhet köztük a távolság a megerősödött Érddel valamint a nagyon jól igazolt Siófokkal. Úgy gondolom, mi is sokat erősödtünk, de a hivatalos célokat még nem fogalmaztuk meg. A felkészülés során okozott némi nehézséget, hogy volt rá példa, amikor mindkét irányítónk sérült volt, közülük Marincsák Nikolettre még most sem számíthatunk, ő az egyedüli hiányzónk. Mivel a bajnoki lebonyolítás tavalyról nem változott, azaz most sem lesz rájátszás, ezért az első perctől kezdve minél több pontot kell gyűjtenünk ahhoz, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk ebből a bajnokságból.

Az első ellenfelet, az Alba Fehérvárt is az élcsapatok között szokás említeni, de a székesfehérváriak a nyitányon meglehetősen sima, 32–18-as vereséget szenvedtek a Ferencváros otthonában. A kisvárdaiak számára a tavalyi bajnokságban a Fehérvár nem azon ellenfelek táborába tartozott, amely ellen idegenben is volt reális győzelmi esélye, de vajon változott-e ez a helyzet mostanra?

– A hazai pálya előnye a Fehérvár mellett szól, ez tény – állapította meg a szakmai igazgató. – Az is igaz, aktuális ellenfelünk évről évre erősödik, rendre a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a cél. Ugyan nagy különbséggel veszítettek a nyitányon, de helyzeti előnyben vannak velünk szemben azáltal, hogy éles meccsen mérhették le, hol is tartanak. Nem szeretnék előre jósolgatni azügyben, hogy mire lehetünk képesek pénteken, arra vagyok kíváncsi, téthelyzetben meg tudják-e oldani a lányok mindazt, amit eddig edzéseken vagy felkészülési meccseken mutattak. A lehető legtöbbet szeretnénk kihozni a meccsből, ha lesz esély a végén, akkor azt nyilván meg kell ragadnunk.

A Kisvárda Master Good SE csapatának kerete (a nevek előtt a mezszámok)

Kapusok: 1 Jekatyerina Dzsukeva (bolgár), 16 Triffa Ágnes, 95 Balog Judit

Jobbszélsők: 14 Ivana Mihovics (ukrán), 18 Orbán Adrienn, 97 Katona Flóra

Jobboldali átlövő: 9 Olena Umanec (ukrán), 77 Marina Dmitrovics (szerb)

Irányítók: 20 Tamara Radojevics (szerb), 24 Marincsák Nikolett

Beállósok: 10 Szabó Valéria, 17 Tarjányi Szilvia, 23 Vesna Milanovic-Litre (horvát)

Baloldali átlövők: 3 Dudás Georgina, 5 Triscsuk Krisztina, 36 Marija Hakunova (orosz)

Balszélsők: 4 Samira Rocha (brazil), 6 Karacs Jázmin

NB I: női, 2. forduló

Péntek: Alba Fehérvár–Kisvárda Master Good SE, DVSC–Siófok (mindkettő 18)

Szombat: Békéscsaba–Dunaújváros (17), MTK–Győr, Budaörs–Ferencváros, Vác–Kecskemét (mindhárom 18)

Vasárnap: Vasas–Érd (18)


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Kisvárdai KC
Érd
2017-12-30 18:00 | Kisvárda
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
: : :
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
30
Győri ETO KC
26
Kisvárdai KC
2017-11-15 18:00 | Győr
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Mint ismeretes a felnőtt csapatunk felkerült az NB/I- első osztályába, így az utánpótlásnak is NB/I-s kötelezettségei vannak.
Három napos túra vár a fiatal játékosunkra!
Balogh Petrát kérdeztük a válogatottnál eltöltött időről.
Tudtuk, hogy nehéz lesz de...
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 FTC-Rail Cargo Hungaria 8 8 0 0 258 189 69 16
2 Érd 10 8 0 2 307 246 61 16
3 Győri AUDI ETO KC 8 7 0 1 265 173 92 14
4 Ipress Center-Vác 7 6 0 1 229 184 45 12
5 Dunaújvárosi Kohász KA 8 4 1 3 220 200 20 9
6 Siófok KC 8 5 0 3 240 215 25 10
7 Kisvárda Master Good SE 7 3 1 3 187 179 8 7
8 Alba Fehérvár KC 8 4 1 3 223 206 17 9
9 DVSC KKFT 8 3 0 5 189 223 -34 6
10 Budaörs 9 3 1 5 236 257 -21 7
11 Kecskeméti NKSE 9 2 1 6 226 288 -62 5
12 MTK Budapest 8 2 6 4 193 247 -54 2
13 Vasas SC 8 1 0 7 168 273 -105 1
14 Békéscsaba ENKSE 8 0 0 8 186 247 -61 0
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Tarjányi Szilvia
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.01.11
POSZT
beálló
MEZ
17
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Triscsuk Krisztina
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.17
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Ivanka Migovich
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.05.03
POSZT
jobb szélső
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Oleha Umanyec
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.03
POSZT
átlövő
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Szabó Valéria
SZÜLETÉSI IDŐ
1983.03.02
POSZT
beálló
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Triffa Ágnes
SZÜLETÉSI IDŐ
1987.01.18
POSZT
Kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Balog Judit
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.07
POSZT
kapus
MEZ
95
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Karacs Jázmin
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.06.07
POSZT
bal szélső
MEZ
6
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Dzhukeva Ekaterina
SZÜLETÉSI IDŐ
1988.05.08
POSZT
kapus
MEZ
1
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Samira Rocha
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.26
POSZT
bal szélső
MEZ
4
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Dmitrovic Marina
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.03.23
POSZT
Átlövő
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Dudás Georgina
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.02.03
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
3
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Khakunova Mariia Valerevna
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
TÁMOGATÓINK