facebook
2023-02-27 14:29:06

Három vereség után szombaton ismét győzelemnek örülhetett Budaörsön élvonalbeli csapatunk. Az Sikerük értékét növeli, hogy ha a két együttes azonos pontszámmal zárja a szezont, akkor az egymás elleni összevetés nekünk kedvez, mivel Buday Dániel együttese szeptemberben csak egy góllal győzött Kisvárdán.

A találkozón a végig jól játszó Juhász Gréta találatával a negyedik percben átvettük a vezetést és onnantól kezdve ki sem engedtük a kezünkből. Jól megszervezett védelmünk ellen a hazaiak lövő helyzetig is alig jutottak, a rutinos Pálos-Bognár Barbara tartotta meccsben övéit. Elöl bátran és eredményesen vállalkoztak átlövőink, emellett lerohanásokból, rendezetlen védelem ellen szereztünk könnyű gólokat. Csapatunk láthatóan felkészült a Budaörs szokásos fegyvere ellen, akik a hét a hat elleni játékukkal sem tudtak ezúttal meglepetést okozni. Hibáikat kihasználva üres kapus gólokkal demoralizáltuk ellenfelünket. Amikor megakadt a támadójátékunk, akkor Kristina Graovac védései jelentették a különbséget a két gárda között.

Az első félidőben minden sikerült, jól védekeztünk, a hét a hat elleni játékukra is megfelelően reagáltunk, elöl pedig ültek a talajról eleresztett lövéseink is. Az 50. percig minden az elképzelésünk szerint alakult, a lányok betartották a taktikai utasításokat. Ekkor a Budaörs védekezést váltott, kettős emberfogással próbálta megzavarni támadásainkat. Erre nem számítottunk, így egy kis homok került a gépezetbe, aztán rövid időn belül megtaláltuk a megfelelő választ – értékelt vezetőedzőnk, Bányász-Szabó Valéria.
Volt egy rövid hullámvölgyünk, mikor több technikai hibát is vétettünk, ekkor azonban kapusunk több ziccert védett, így nem tudtak egyenlíteni – tette még hozzá.

Ezen a héten nem rendeznek fordulót, a válogatottak időszaka következik. Felnőtt keretünk öt játékosa lesz távol március 5-éig. Kristina Graovac, Tamara Radojevics és Alekszandra Sztamenics a szerb, míg Nikoleta Trúnková és Veronika Habánková a szlovák válogatottal készül ebben az időszakban. Az itthon maradottak sem tétlenkednek, a szokásos edzések mellett pénteken edzőmérkőzés szerepel a programban. Jövő szombaton pedig hazai pályán az Érd ellen folytatjuk a bajnokságot.

fotó: Moyra-Budaörs Handball


TÁMOGATÓINK