facebook
2018-09-16 21:54:23

Pénteken a bajnokság harmadik fordulójában, hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Kisvárda Master Good SE. A mérkőzés után Vlatko Djonovic, a csapat mestere értékelt.

A mérkőzés előtti edzésen elmondtam a lányoknak, hogy mindenkitől maximális koncentrációt kérek a támadásban és a védekezésben, mivel egy gólerős csapatot fogadunk, több játékossal egyénileg is leültünk és hosszasan beszélgettünk - tekintett viszza a szakvezető. A tréner szerint megérdemelten szereztük meg a győzelmet, mert nagyon keményen védekeztünk és végig uraltuk a mérkőzést.

- A Budaörs ellen egy nagyon okos játékot mutattunk be a támadásban - folytatta. - Készültünk, kielemeztük őket és meg is valósítottuk az elképzelt taktikát. Harmincegy találatot szereztünk, ez mindenképp jelentősen fejlődésről a támadójátékunkban. Mint már korábban is mondtam több időre van szükségünk, hiszen a tizenhárom új játékos érkezett, biztos vagyok benne hogy a jövőben mérkőzésről-mérkőzésre egyre jobbak leszünk - bizakodott Vlatko Djonovic.

A mérkőzésen négy találatot szerző Marija Hakunova elmondta, hogy a fehérvári döntetlen után nagyon fontos volt a győzelem.

- Elégedett vagyok azzal, hogy végre úgy tudtunk játszani, ahogy a múlt héten készültünk az összecsapásra. Természetesen néhányszor hibáztunk, de összességében az egész játék rendben volt, végig a mi akartunk érvényesült a pályán.

A csapat boldog, én boldog vagyok, mindenki boldog és készülünk a következő mérkőzésre! - fejezte be vidáman az átlövő.

A Kisvárda Master Good SE legközelebb pénteken, a DVSC vendégeként lép pályára.


TÁMOGATÓINK