facebook
2017-02-28 16:12:49

A Kispest NKK elleni pénteki mérkőzéssel kezdetét veszi az új időszámítás a Kisvárda Master Good SE-nél.

Merthogy menetközben érkeztek (és közben távoztak) szép számmal játékosok, azok után, hogy a legutóbbi, Győr elleni idegenbeli mérkőzésen (16–29) Orbán Adrienn már bemutatkozott, hétfőn újabb két kézilabdázó kapcsolódott be az edzésmunkába. Az csak természetes, hogy mindketten válogatottak.

– Kicsi a város, de tetszik, a játékostársak pedig nagyon aranyosak – mondta az első benyomásairól a norvég Hanna Yttereng, aki a német Bundesliga éllovasától, a Bietigheimtől érkezett. – Hogy miért váltottam? Egyszerű ez, előző csapatomnál rengeteg játékos állt alkalmazásban, több lehetőségre vágytam, ezért döntöttem a váltás mellett. A magyar bajnokságról tudom, hogy nagyon erős, informálódtam az itt játszó honfitársaimtól, a győri Nora Mörkkel is beszéltem. Ő is elmondta, hogy mire számíthatok, persze tudom, az ETO még ebből a bajnokságból is kiemelkedik. Szeretnék sokat játszani és jó eredményekhez segíteni a Kisvárdát. Azt nem tudom megmondani, hogy valaha lesz még esélyem bekerülni a norvég válogatottba, hiszen a világ legjobb csapatáról van szó, ahol nagyon erős a konkurencia. De sosem lehet tudni…

Míg Yttereng védekezőspecialistaként és beállósként jöhet számításba, addig Tóth Gabriella irányítóként robbant be a 2014-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon a sportág élvonalába. A még mindig csak húszéves, berettyóújfalui születésű játékos sérülések után ugyancsak a több játéklehetőség reményében költözött Győrből Kisvárdára.

– Több komolyabb sérülésem volt a közelmúltban, és a játékidőmet picit emelni kellene, ez Győrben nem volt lehetséges – mondta a kölcsönadás hátteréről Tóth Gabriella. – Orbán Adriennel együtt jöttünk, hogy segítsünk a Kisvárdának, miközben szeretném újra felépíteni magam. Soknemzetiségű a csapat, talán emiatt sem szerepelt úgy, ahogy eddig elvárták tőle, dolgozni kell azon, hogy a játékosok jobban tudjanak küzdeni egymásért. Nagyon remélem, hogy a bajnokság hátralévő részében nagyon sok győztes meccsünk lesz. Most már százszázalékos edzésmunkát végzek, ha nem is hatvan percen keresztül, de bízom benne, hogy a csapat segítségére lehetek, és jó játékkal segíthetem majd sikerhez a csapatot a pénteki mérkőzésen.


TÁMOGATÓINK