facebook
2022-05-21 20:33:52

Az évad utolsó mérkőzését szombaton Dunaújvárosban játszott élvonalbeli gárdánk. Bakó Botond csapatának nem titkoltan győzelmi szándékkal utazott a Duna parti városba, amely a hetedik helyet jelenthette Mérai Majáéknak. A találkozót a mieink kezdték, a labdát a pályafutása utolsó mérkőzését játszó Dombi Luca indította útjára. Mi kezdtünk jobban, az első két gólt Bouti Fruzsina és Siska Pálma lőtte, a később ébredő hazaiak azonban hamar egyenlítettek. Innentől fej fej mellett halad a két csapat, a tét rányomta bélyegét a játék minőségére, mindkét oldalon sok volt a hiba. Ezt először a hazaiak mestere elégelte meg és magához rendelte övéit, érdemben azonban nem tudott változtatni, pedig kapusukat lehozva hét mezőnyjátékossal támadták falunkat. A hajrá ismét a miénk volt, Dombi Luca találatával először volt két gól a differencia, ezt a különbséget meg is tartottuk a félidő végéig, Udvardi Laura a jobb szélre először lekerülő labdát értékesítette. Fordulás után még egyel megfejeltük előnyönket, a hazaiak azonban szívósan tapadtak, utolérni azonban csak az 54. percben sikerült bennünket. Aztán Farkas Johanna a második hetesét már nem hibázta el, így hosszú idő után újra a Dunaújváros vezetett. Így maradt bőven izgalom a végére, Dombi Luca üres kapus találatával ismét egyenlő volt az állás. Két perc volt hátra és még semmi sem dőlt el. Vágó Attila időkérés után Farkas Johanna sáncról megpattanó lövését Mátéfi Dalma az alapvonalon túlra paskolta. A győzelemért támadhattunk, Bakó Botond harmadszor is magához rendelte övéit. A rövid pauzát követően egy formás támadást követően Karnik Szabina betalált, volt azonban még idő az ellentámadásra, amelyet szabálytalanul állítottunk meg. Az időntúli szabaddobásra Bulath Anita érkezett, lövése azonban a sorfalon elhalt. Így rácáfolva a fogadóirodák előzetes várakozásaira megnyertük a mérkőzést és a holnapi MTK-Szombathely mérkőzés eredményétől függetlenül a hetedik helyen végeztünk! A lefújás után társai a levegőbe dobálták Dombi Lucát, akinél bizony eltörött a mécses.

Szép volt Luca! Hajrá KKC!

Dunaújvárosi Kohász KA - Kisvárda Master Good SE 25-26 (9-11)

Dunaújváros, 600 néző. V: Felhő, Öcsi.

Dunaújváros: Bartulovics – Horváth G. 2, Polics, Farkas J. 4 (1), Weisheitel 6, Szalai 6, Kazai 3. Csere: Wéninger (kapus) 1, Nick, Matucza, Borgyos P. 3, Krupják-Molnár, Kukucska, Bulath. Edző: Vágó Attila

Kisvárda: Mátéfi – Udvardi 4, Karnik 4, Bouti 3, Dombi L. 5, Siska 2, Mérai. Csere: Sztamenics 5 (3), Mészáros-Mihálffy 2, Juhász 1, Dombi K., T. Radojevics. Edző: Bakó Botond.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–2, 9. p.: 5–4, 21. p.: 6–7, 27. p.: 8–10, 31. p.: 9–12, 39. p.: 12–15, 46. p.: 18–18, 56. p.: 24–23.

Kiállítások: 6, illetve 14 perc. Hétméteresek: 3/1, illetve 3/3.

Mesterszemmel

Vágó Attila: – Küzdelmes meccset játszottunk, mindkét csapat játékába nagyon sok pontatlanság csúszott. Négy góllal kellett volna győznünk, hogy megelőzzük a Kisvárdát, a mérkőzés képe alapján ez nem volt benne, de szűk győzelmet vagy döntetlent elérhettünk volna. A második félidei kapusteljesítmény ellenfelünk javára billentette a mérleg nyelvét. Több ziccert kihagytunk, két hétméterest is elhibáztunk.

Bakó Botond: – Mindkét együttesnek fontos volt ez a mérkőzés, tudtuk, mi a tétje. Rossz előjelekkel érkeztünk, de harcoltunk, kiváló tartása volt a csapatnak. A csapatokon látszott az idegesség, a fáradtság. Fontos, hogy jól fejeztük be a bajnokságot, megtartottuk a hetedik helyet. Örülök, hogy a lányok befektetett munkája az eredményben is előrelépést mutatott.


TÁMOGATÓINK