facebook
2017-02-08 16:16:10

– A legutóbbi bajnokin és a múlt heti DVSC elleni edzőmeccsen látottak alapján is leszögezhetjük, hogy a kapusteljesítményünk javult és a védekezésünk is jobbá vált, úgy a nyitott, mint hatos falas változata – nyilatkozta Dévényi János, a Kisvárda Master Good SE edzője. – A gólok számának kell növekednie ahhoz, hogy esélyünk legyen a sikerre, ahhoz pedig elsősorban a helyzetkihasználásnak szükséges javulnia. Közben pedig meg kellene állítanunk a Budaörs rohanásra, gyors középkezdésekre alapuló játékát.

A Budaörs is közvetlen riválisnak tekinthető csapat, amely tavaly újoncként okosan kihasználta, hogy nem volt kieső a bajnokságból, felépítette csapatát, és az eddig szerzett nyolc pontja arra utal, hogy megállja a helyét a mostani mezőnyben. A várdaiak eddig öt egységnél tartanak, de győzelem esetén biztosan megelőzik az első kört már befejező Békéscsabát, és elmozdulnak a kieső helyekről.
A kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató budaörsiek legismertebb játékosai kétségkívül Pálos-Bognár Barbara és a mátészalkai születésű Hornyák Ágnes, akik válogatott és Bajnokok Ligája-rutinnal is rendelkeznek.

Változás a kisvárdai szakmai stábban is történt, immár Farkas Andrea tölti be a kapusedzői szerepkört. A játékosként olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnoki második helyezett szakember legutóbb Dunaújvárosban tevékenykedett, Mátéfi Eszter szakmai igazgatóval nemcsak együtt dolgozott, hanem játékosként klub és válogatott szinten is együtt érték el legnagyobb sikereiket, a világversenyeken szerzett érmek mellett a Bajnokok Ligája-győzelmet is.

A csütörtökön 18 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti. Utána kezdődik a bajnokság második köre, vagyis a lemez B oldala forog tovább. És azon talán már nem a nyeretlenségről szóló szám lesz a sláger.


TÁMOGATÓINK