facebook
2020-10-08 14:03:50

A Mosonmagyaróvári mérkőzést követően több mint két hét után játszik újra bajnoki mérkőzést felnőtt csapatunk. Pénteken a Békéscsaba vendégeként lépnek pályára Dombi Lucáék.

- Jól jött ez a hosszabb szünet, így tudtunk adni egy pár nap pihenőt a lányoknak. Múlt szerdán aztán folytattuk a munkát és készülünk a bajnokság folytatására – fogalmazott vezetőedzőnk, Bakó Botond.

A viharsarki alakulat alaposan átalakult erre az idényre, nyolcan távoztak, köztük Alekszandra Vukajlovics, Kovács Anett, Kopecz Barbara, vagy Dombi Katalin, aki hozzánk igazolt. Érkezett viszont kölcsönbe négy debreceni fiatal, Borgyos Panna, Szabó Dóra, Szabó Panna és Vámosi Panna, valamint a nálunk kevés lehetőséghez jutó horvát korosztályos válogatott Tena Petika is Békéscsabán folytatja, a szakmai munkát pedig Vida Gergő vette át Horváth Rolandtól. A 35 éves szakember Tone Tiselj 2018-as távozásakor irányította a Debrecen felnőtt csapatát, legutóbb Köstner Vilmos másodedzője volt. Az érkezők mellett kétéves szerződést kötöttek a saját utánpótlásból érkező Kukely Annával, Kukely Klárával és Csizmadia Fannival.

A nyári felkészülés során a rácalmási tornán találkozott legutóbb a két gárda, akkor nagy különbséggel (35-22) a mieink kerültek ki győztesen.

- Valóban nagy különbséggel nyertünk, de ezzel nem szabad foglalkozni, mert egy felkészülési meccs csak egy pillanatnyi állapotot mutatott a felkészülés szakaszában. Nekünk az a legfontosabb, hogy a lehetőségeinkhez képest pénteken a legjobb állapotban tudjunk pályára lépni. Önmagunkhoz képest kell jól játszanunk, mert ezt a mérkőzést meg kell nyernünk. Ennek a terhét el kell viselnie a játékosoknak és a pályán kell bebizonyítani, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Természetesen ezért meg kell küzdenünk, harcolnunk, mert senki nem fogja ingyen ideadni a két pontot – mondta Bakó Botond.

Az utóbbi időszakban sok probléma merült fel a viharsarki együttesnél. A bajnoki rajton vereséget szenvedtek a Boglári Akadémia ellen, majd a járvány miatt, több mérkőzésük is elmaradt, a Fradi elleni bajnoki találkozó után pedig karanténba vonultak. Különböző sérülések miatt, több játékosukat is elveszítették, hiszen például a kölcsönben szereplő, Vámosi Pannát visszarendelte a DVSC, helyére már leigazolták a szülés után visszatérő Tamara Radojevicset, aki Csepregi Anitával együtt hamarosan bevethető lesz. A másik debreceni kölcsönjátékost Borgyos Pannát keresztszalag szakadással műtötték, a szerb válogatott átlövőnek, Ivana Mitrovicnak pedig már meg is operálták a vállát.


TÁMOGATÓINK