facebook
2017-04-18 17:49:24

Továbbra is hatalmas a tömörülés a női élvonal alsóházában. A kiesés ellen küzdő csapatok kezére játszott, hogy egyik riválisuk, a Budaörs nem tudott nyerni a sereghajtó Kispest NKK otthonában, a többiek pedig papírforma-vereségeket szenvedtek a huszadik fordulóban, így nem sok minden változott a tabella alsó fertályában. Együttesünk ezúttal nem lehetett büszke a teljesítményére, hiszen Vácon szenvedett 37–26-os vereséget.

– Az első félidőben még tartottuk a lépést a Váccal, de a tizenhét kapott gól már akkor sok volt, és összesen négy megállító szabálytalanságot tudtunk elkövetni – mondta a mérkőzést követő értékelésében Dévényi János, a kisvárdaiak edzője. – A második félidő elején kilenc egyes etappal indított a Vác, ezzel gyakorlatilag véget is ért a mérkőzés. Összesen tíz indításgólt kaptunk, ami mindent elmond a visszarendeződésünkről. Esélyünk nem volt, és meg kell fejtenünk, hogy mi volt az oka a teljes második félidei szétesésnek. Ezzel együtt gyorsan el is kell felejtenünk a történteket és nem marad más, mint koncentrálni a következő feladatokra.

Az e heti penzum sem ígérkezik sokkal könnyebbnek, hiszen szombaton a szintén élcsapatok között jegyzett Dunaújváros vendégei leszünk.


TÁMOGATÓINK