facebook
2023-05-31 11:36:35

Józsa Krisztián Kisvárdán debütált vezetőedzőként az élvonalban és is köszönt el a fehérvári együttestől.

Élvonalbeli csapatunk pénteken a Fehérvár ellen zárta bajnoki szereplését. A találkozó különlegessége volt, hogy a Fejér vármegyeiek kispadján az a Józsa Krisztián ült, aki a következő szezontól a mieink szakmai munkáját irányítja majd.

Nagyon furcsa érzés volt, hiszen ezzel a találkozóval búcsúztam a fehérvári csapattól és pont abban a csarnokban, ahol a jövőben a mindennapjaimat fogom tölteni. Természetesen a fő fókusz a saját csapatomon volt, rengeteget videóztunk, készültünk a Kisvárda ellen, győzelemmel szerettünk volna búcsúzni a szezontól – fogalmazott Józsa Krisztián.
Nagyon jól ismerem leendő csapatom hibáit és erényeit, hiszen az itteni vezetéssel már hónapok óta a következő szezon kialakításán dolgozunk – tette még hozzá.

A Fehérvár egy nehéz sorozattal a háta mögött érkezett Kisvárdára, Utasi Lindáék megmérkőztek a Váccal, a Debrecennel, a Ferencvárossal és a Győrrel.

Nehéz három héten vagyunk túl, olyan mérkőzéseket játszottunk, amelyeken nem mi voltunk az esélyesek. Ettől függetlenül eredményes szezonon vagyunk túl, amelyet szépen is szerettünk volna zárni. Azt gondolom, hogy ez a csapat megérdemelte a hetedik helyet. Azt szokták mondani, hogy az élet a legnagyobb rendező, vezetőedzőként itt debütáltam a Fehérvár kispadján, és most itt is köszöntem el ettől a csapattól – mondta Józsa Krisztián, majd rátért leendő csapatára.

A sok távozó ellenére, úgymond a csapat magja egyben maradt, akik már évek óta együtt vannak és jól játsszák azt a rendszert, amelyet a csapat alkalmaz. Egy-két pont van azonban amely hiányzott a játékukból, ezek meggátolták a még eredményesebb szereplését. Ezeket az igazolásoknál is figyelembe vettük. A csapat védekezése évek óta az egyik legstabilabb az NB I.-ben, a támadásépítésük viszont az utóbbi időben akadozott, ezt kell egy kicsit átszabni – zárta Józsa Krisztián.

Új trénerünk július elején költözik családjával Kisvárdára, a közös munkát pedig július 12-én kezdi meg a csapattal.

kép forrása: szon.hu/Sipeki Péter


TÁMOGATÓINK