facebook
2021-08-21 11:57:11

Szombaton a bronzmérkőzésen a házigazda Békéscsaba ellen lépett pályára élvonalbeli csapatunk az I. Szabó Károly Emléktornán. A mieink kezdték jobban a találkozót, míg Dombi Luca és Siska Pálma egyaránt kétszer volt eredményes, addig a hazaiak háromszor is a kapufát találták el. Szűk negyedóra elteltével már négy góllal vezettük, amikor a hazaiak mestere kikérte idejét. A rövid pauzát követően továbbra is mi domináltunk, feszes pattogós védekezésünkön rendre elakadtak a csabai akciók, elöl pedig ötletes támadójátékkal tartottuk a különbséget. Nem hagyta azonban magát a Békéscsaba, fokozatosan dolgozta le hátrányát, majd ki is egyenlített, Juhász Gréta azonban gondoskodott róla, hogy előnnyel vonulhassunk pihenőre.

Fordulás után Veronika Habánková is megszerezte első gólját, a találkozó első büntetőjével pedig a vezetést is átvehették volna, a lövés azonban célt tévesztett. Aztán Siska Pálma vette hátára a csapatot, vezetésével tartottuk 2-3 gólos előnyünket, amely azonban a hajrára elfogyott. Bakó Botond időkérését követően Mayer Szabina kiegyenlítette az állást. Az utolsó percben Siska Pálma passzívnál ismét kipúpozta a hálót, így ismét mi vezettünk. Fél perccel a vége előtt a hazaiak kikérték idejüket, a megbeszélt figurát azonban nem sikerült megvalósítaniuk, így egy góllal mi nyertük a találkozót. Ezzel a sikerrel az I. Szabó Károly Emléktornán a harmadik helyen végeztünk.

Békéscsaba-Kisvárda Master Good SE 25-26 (13-14)

Békéscsaba, v.: Sándor, Szabó.

Kisvárda: Shulega – Udvardi 4, Habánková 2, Radojevics 3, Dombi L. 2, Siska 6, Sztamenics 1. Csere: Mátéfi (kapus), Juhász 1, Dombi K. 2, Bouti 2, Mészáros-Mihálffy 3, Termány, Mérai. Edző: Bakó Botond.

Kiállítások: 2, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/2, illetve 0.


TÁMOGATÓINK