facebook
2020-10-28 19:40:00

Az előző csonka szezonhoz képest, amelyben nem hirdettek győztest és kieső sem volt, az aktuális szezonra sűrű menetrendet állított össze a Magyar Kézilabda Szövetség az NB I.-es nő gárdáknak. Az eredeti terv szerint heti két alkalommal léptek volna pályára a csapatok és az év végén bajnokot hirdettek volna. Szeptemberben még minden a terv szerit alakult, aztán a szövetség október elején megváltoztatta koronavírus-protokollját, amely borított mindent. Azóta a bajnoki menetrendet a járvány alakítja, a kiírt 36 mérkőzésből mindössze ötöt játszottak le, 31 alkalommal halasztottak, mert valamelyik fél karanténba került. Csapatunk október 9-én léptek utoljára pályára, azóta viszont öt mérkőzésünk is elmaradt (Érd, Szombathely, Dunaújváros, Siófok, Boglári Akadémia-SZISE), ráadásul a múlt héten járványügyi megfigyelés alá is került a teljes keret, amely pénteken jár le.

- Nagyon nehéz úgy edzeni, dolgozni, felkészülni, hogy nincs mérkőzésünk. Lehetetlen nem hogy középtávra, de még rövidtávra is tervezni, mert amit eltervezünk, az nem napról, napra, hanem szinte óráról óra is változhat. Az utóbbi hetekben nem egy alkalommal fordult elő, hogy nyomni kellett egy reset gombot és teljesen áttervezni a programunkat – fogalmazott a kialakult helyzettel kapcsolatban vezetőedzőnk, Bakó Botond.

- Nagyon résen kell lennünk minden pillanatban és tudnunk kell reagálnunk minden új információra. Ennek helyzetnek a kárvallottjai az egyesületek, a szponzorok, a szurkolók, a legnagyobb vesztesei azonban a játékosok. Hiszen ők beleteszik a munkát, az energiát, koncentrálnak és motiváltan várják a mérkőzést, aztán szinte az utolsó pillanatban kiderül, hogy nem kell pályára lépniük. Ez nagyon rombolja mentálisan és morálisan is a játékosokat, hiszen ők azért készülnek, edzenek, hogy megmutathassák tudásukat. Sokat és sokszor beszélgetünk a kialakult helyzetről, próbáljuk tartani bennük a lelket. Én mindig azt mondom nekik, hogy olyan dolgon rágódni, amiről nem tehetünk és amelynek a megváltoztatása nem rajtunk múlik, felesleges. Próbálom ezt megértetni, elfogadtatni velük.

- Ilyen még nem fordult elő velem pályafutásom során, nehezen is birkózom meg vele. Úgy készültünk, hogy heti kétszer pályára lépünk, tele vagyunk energiával, aztán az új szabályozásnak köszönhetően alig van meccsünk. Pedig mindegyikre maximálisan odaadással készülünk, aztán mindig csalódnunk kell, mert sorra maradnak el. Szinte tervezhetetlen az egész, már eljutottunk odáig, hogy mindegy hogy kivel, mikor és hol, csak játszunk már végre – mondta Karnik Szabina.

A helyzetet még fokozta, hogy a csapat múlt hétfő óta járványügyi megfigyelés alatt van, amelyből pénteken „szabadulnak”

- Vannak olyan időszakok, amikor jól elvagyok, a lakás a csillártól a függönyig ragyog, tanulok is, az is leköt. Vannak azonban nehezebb időszakok, amikor nehezebben telik az idő, azoknak talán könnyebb, akik együtt laknak, mert közösen azért jobban múlik az idő – zárta csapatunk rutinos átlövője.


TÁMOGATÓINK