facebook
2019-08-02 19:32:51

Csapatunk vezetőedzője, Bakó Botond a következőképpen értékelte a Nagybánya elleni felkészülési mérkőzést.

A mérkőzés képe alapján azt kell mondjam, hogy ma sokkal fáradtabbak voltunk, mint a múlt heti mérkőzésen. Természetesen ehhez hozzájárult az, hogy szinte csak a meccs kezdetére estünk be a csarnokba, egy rövid bemelegítés után már kezdődött is a találkozó. Fejben és lábbal is sokkal lassabbak voltunk az első félidőben és a védekezésünk is bizonytalanabb volt főleg az első 15-20 percben. Fordulás után sikerült megfordítanunk a mérkőzést és a hajrára már mi fordultunk vezetéssel. A meccs ezen periódusában már jobban kézilabdáztunk, a győzelemnél azonban fontosabb volt, hogy hátrányban nem adtuk fel, harcoltunk, küzdöttünk és meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Ebben az állapotban, viszonylag kevés játékossal ez komoly fegyvertény volt.


TÁMOGATÓINK