Vasárnap véget ért a női NBI-es kézilabda-bajnokság, élvonalbeli csapatunk a Mosonmagyaróvár ellen fejezte be a bajnoki küzdelmeket. Ahogy ilyenkor szokás a találkozó előtt köszöntötték a távozó játékosokat, köztük Siska Pálmát is.

A harmincegy éves játékos a DVSC csapatában nevelkedett, és ott mutatkozott be az élvonalban. Pálma egészen 2017 őszéig a hajdúsági együttes tagja volt, akkor az NBI-be frissen feljutott Kecskemétre igazolt a több játéklehetőség reményében. Onnan Nyíradonyba került, ahol az NB I/B-s bajnokságban ezüstérmet szerzett csapatával, és 24 mérkőzésen 136 gólt lőtt, Kisvárdára a 2019/20-as idénybe igazolt.

Öt szezont húztál le Kisvárdán,139 mérkőzésen léptél pályára, amelyeken 319 gólt szereztél. Most azonban tovább állsz. Nehéz volt meghozni ezt a döntés?

– Igen nehéz volt, hiszen felnőtt karrierem jelentős részt itt töltöttem. Nagyon sokat kaptam itt Kisvárdán nemcsak a kézilabdától, hanem rengeteg barátot, kedves ismerőst szereztem. Nem szakítok azonban a kézilabdával, de most úgy éreztem, hogy a magánéletemet kell előtérbe helyeznem.

A Mosonmagyaróvár ellen léptél utoljára pályára. Hogyan készültél az utolsó kisvárdai mérkőzésedre? Milyen gondolatok kavarogtak benned?

– Sok idő nem volt gondolkodni, mert sűrű volt a program, négy naponta játszottuk a mérkőzéseket, sorba jött a Dunaújváros, majd a Békéscsaba és végül a Mosonmagyaróvár. Nem tagadom, azért bevillant, hogy ez az utolsó edzés, az utolsó bemelegítés, szóval minden utolsót megjegyeztem. Hiányozni fog a kisvárdai öltöző hangulata, a mérkőzések atmoszférája, a csapattársaimmal eltöltött közös idő, amelyben a játék mellett a bolondozás is belefért. Sokat fejlődtem, főleg az első évben, hiszem NB I/B-ből érkeztem, de utána is mindig próbáltam kiadni magamból a maximumot.

Mit tartasz a legnagyobb kisvárdai sikerednek?

– Az egyéni dicsőség helyett, nekem mindig fontosabb volt a csapat sikere, hiszen megszoktam, hogy mindig csapat vesz körül, megtanultam, hogy a közös sikerért mindenkinek a legjobbját kell nyújtania, mert ha a maximumot adod, az összeadódik, és abból lesz a közös siker. Természetesen volt fent is lent is, de az idő megszépíti a dolgokat és az ember próbál csak a jó dolgokra emlékezni.

Élre kívánkozik a 2021-es Magyar Kupa négyes döntőbe jutás, amely örök élmény marad, de említést érdemel a 2021/22-es szezonban elért hetedik helyünk is, amely a Kisvárda eddigi legjobb bajnoki szereplése volt. Szívesen gondolok vissza a Debrecen és a Vác elleni bravúr győzelmünkre is. És azt gondolom, hogy nagy teljesítmény a mostani bennmaradásunk is ezzel a fiatal csapattal. De ezt mind-mind közösen értük el.

A mezszámválasztást a legtöbb játékos valamilyen különleges esemény napjához köti, sokan pedig a szerencseszámuk mellett teszik le a voksukat. Te a 24-as mezben játszottál Kisvárdán. Miért ezt választottad?

– Ifista korom óta 14-es mezben játszottam, amikor aztán felkerültem a debreceni felnőtt keretben, ott foglalt volt ez szám, Orbán Annamáriáé volt. Ekkor választottam a 34-est, majd végül a 24-est, amely azóta is elkísér. De ebben semmi babona, vagy fontos dátum nem játszott szerepet, egyszerűen így alakult.

Volt-e példaképed, akire felnéztél, aki inspirált, akinek a játékából meríteni tudtál?

– Nincsen példaképem, általában a kreatív, gólerős játékosok játékát kedvelem. Ha valakit mégis választanom kellene, akkor Henny Reistad lenne, aki fiatal kora ellenére mindent tud a kézilabdáról. Azt gondolom, hogy tőle nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb kézilabdázók is tanulhatnak, leshetnek el fortélyokat.

Véleményed szerint ki volt a legjobb játékos, akivel valaha egy csapatban játszottál?

– Debrecenben kell keresgélnem, hiszen amikor felkerültem a felnőttek közé az egy nagyon jó csapat volt, ezüstérmesek voltak a bajnokságban. Fiatalként közéjük kerülve szinte mindegyikükre felnéztem és igyekeztem is tőlük tanulni. Kiemelkedett közülük Orbán Annamária és a később odakerült Vantara-Kelemen Éva.

Élvonalbeli játékosként hat évet Debrecenben, egyet Kecskeméten, ötöt pedig Kisvárdán töltöttél. Hol érezted magad a legjobban?

– Szerencsés alkat vagyok, mert jól tudok alkalmazkodni, így mindenhol könnyen beilleszkedtem. Pályafutásom minden csapatánál voltak szép pillanatok, meghatározó élmények és olyanok, amelyek előrevitték a karrieremet. Debrecen az otthonom, ott is nevelkedtem, ott lettem élvonalbeli játékos, ezért természetesen az az első. De az öt kisvárdai év is meghatározó pályafutásomban, ezért ez a város a szívem csücske.

Teljesnek érzed az eddigi pályafutásodat? Van-e benned hiányérzet?

– Nem panaszkodom, minden pályán eltöltött percet élveztem, jól éreztem magamat. Az összes volt csapatomra örömmel gondolok vissza, mindenhol kaptam olyan dolgokat, amelyből tudtam tanulni és építkezni. A komolyabb sérülések szerencsére elkerültek, így mindig csak a kézilabdára tudtam koncentrálni. Sokat tudtam a pályán lenni, amely a legfontosabb egy játékosnak és mindig mindent beleadtam, ezért nincs bennem hiányérzet.

Említetted, hogy most a civil életedre szeretnél koncentrálni. Mik a terveid? Esetleg maradsz a kézilabda közelében, és kamatoztatod az ott szerzett tapasztalatodat?

– Nincsenek még konkrét terveim, de mindenképpen a gyerekek és sport közelében képzelem el magamat. Mielőtt Kisvárdára kerültem edzősködtem már egy évet, ezt szeretném folytatni, és ha lehetőség adódik még a kézilabdázás is szóba jöhet ismét.