facebook
2019-02-16 08:51:51

Vasárnap a Fehérvár együttesét fogadjuk a Városi Sportcsarnokban.

A két együttes őszi mérkőzésén izgalmas végjátékot követően egy szinte már megnyert mérkőzést adtunk döntetlenre. Egygólos előnyénél a kapust lehozva hét emberrel támadtunk, azonban egy labdavesztés után a házi góllövőlistát vezető Nascimento egalizálta a helyzetet, az utolsó pillanatokban pedig Guialo bombája elkerülte a kaput.

A fehérvári csapatból a nyáron eligazolt Herr Orsolya, Mayer Szabina, Jelena Lavko és Elena Gjorgjijevska, ennek ellenére továbbra is stabil tagjai a középmezőnynek, jelenleg a hetedik helyen állnak. Deli Rita lányai múlt szerdán a Győr ellen játszottak és kaptak ki tíz góllal. Együttesünk február elsején Mosonmagyaróváron szenvedett nem várt vereséget, most Dévényi Jánost kérdeztük a soron következő mérkőzésről.

– Normál ütemben, a szokásos felkészülési menettel készültünk a találkozóra, egy-két foglalkozással volt több, mint általában, mivel vasárnap lépünk pályára. Ismerjük a Fehérvár erősségeit és gyengeségeit, arra kell törekednünk, hogy ezeket a magunk javára fordítsuk.

– Mindenképpen győzni szeretnénk hazai pályán, nagyon fontos lenne, hogy megerősítsük helyünket a középmezőnyben, mert csak így van esélyünk egy nemzetközi kupára jogosító hely elérésére. A mérkőzésen kevesebb hibával kell játszanunk, mint az Érd elleni kupamérkőzésen, annál a teljesítménynél jobbat várok a csapatomtól- fogalmazott Dévényi János.


TÁMOGATÓINK