facebook
2023-04-30 09:32:47

A közelmúltban befejeződtek a világbajnoki kvalifikációs mérkőzések és a párharcok győztesei részt vehetnek az év végi dán-norvég-svéd közös rendezésű világbajnokságra. Szerbia Törökország ellen kettős győzelemmel vívta részvételi jogát. Déli szomszédaink sikerében kapusunk, Krisztina Graovac is oroszlán részt vállat. Kiki ötödmagával mégis is úgy döntött, hogy visszavonul a válogatottól és az idény végén a klubkézilabdát is befejezi.

A válogatott szereplés minden sportoló számára megtiszteltetés és öröm, felemelő dolog hazádat képviselni címeres mezben. A döntés nem volt könnyű, főleg azért, mert 15 év telt el azóta, hogy először viseltem a felnőtt válogatott mezét. Az edzői stábbal és az egyesülettel folytatott sok egyeztetés után abban maradtunk, hogy segítjük fiatal válogatottunk kijutását és ezt követően elbúcsúzunk a válogatottól.

Kiki pályafutása során megfordultál több szerb csapatban, játszott Törökországban, a német Bayer Leverkusenben, onnan igazolt hozzánk.

Tapasztalataim szerint a Bundesliga szinte teljesen megegyezik a magyar bajnoksággal, így nem volt probléma gyorsan alkalmazkodnom. Ami a törökországi játékot illeti, a kézilabdát évről-évre magasabb szintre emelik, csapataik rendszeres szereplői a Bajnokok Ligájának és a többi európai sorozatnak.

Nem titok, hogy Kisvárdára igazolásában nagy szerepe volt testvérének, Tamara Redojevicsnek.

Tamara olyan ember, akire mindenben számíthatok, támaszkodhatok rá és ez nem csak a kézilabdára igaz, hanem az élet minden területére. Mindig ott van mellettem, tanácsot ad, támogat engem. Neki köszönhetem hogy, Kisvárdán minden könnyen mert, gyorsan beilleszkedtem.

Harmincegy éves hálóőrünk három ország klubcsapatában is játszott és mindenhol jól érezte magát, igyekezett a pozitív dolgokat megőrizni. Számos bajnoki-, és kupagyőzelem mellett kiemelt helyet foglal el emlékei között a 2018/19 szezon, amikor török klubcsapatával a Bajnokok Ligája főtáblás részvételért kvalifikálhatott, de megemlítette a Challenge Kupát, az EHF Kupát és a Kupagyőztesek Európa Kupáját is, amelyhez szintén kellemes emlékek kötik.

Szerb válogatottként is számtalan világversenyen képviselte hazáját.

Részt vettem Japánban a 2019-es japán világbajnokságon, a 2020-as spanyolországi világbajnokságon és ezen kívül Európa-bajnokságon is. A sok szép siker mellett azonban nehezen tudom megemészteni, hogy 2020-ban Győrben a magyar, a kínai és az orosz csapattal szemben nem tudtuk kivívni a tokiói olimpiai szereplésünket, mert egy ottani szerepléssel lehetett volna teljes a pályafutásom.

A rengeteg remek poszttársa közül különösen felnéz Katrine Lundéra, aki szerinte egy igazi nagy harcos és véleménye szerint példa lehet a fiatalok előtt, hogy megalkuvást nem tűrő erőfeszítéssel, vággyal és küzdelemmel milyen hosszú ideig lehet a legmagasabb szinten teljesíteni.

Kikinek még öt mérkőzése van hátra, aztán végleg szögre akasztja a mezét.

– A szezon végén hazaköltözünk Szerbiába, ahol a férjemmel és a családommal fogok élni. Úgy gondolom, hogy a család az első, mindig ez lebegett a szemem előtt és ez kicsit rányomta bélyegét mind a klub, mind a válogatott karrieremre. Tamarával sportcsaládból származunk, ahol a férjeink és a legfiatalabb nővérünk is kézilabdázik. Talán edzőként szívesen foglalkoznék gyerekekkel. Ez azonban még nem kristályosodott ki, de mindenképpen maradok a kézilabda közelében.


TÁMOGATÓINK