facebook
2019-05-06 08:07:29

Pénteken a ­meccs napján a 120. évfordulóját ünneplő Ferencvárost fogadta a Kisvárda NB I.-es csapata, a hazaiak a meccsen végig küzdve nagy ellenállásra késztették a fővárosi zöld-fehéreket. A találkozót végül a jobban hajrázó vendégek nyerték (27–32).

– A mérkőzés egészét nézve nem lehetünk elégedetlenek, hiszen nagy csatára késztettük a Ferencvárost – szögezte le Dévényi János, a Kisvárda edzője.

– Viszont az első tíz perc miatt lehet hiányérzetem, mert nem azt játszotta a csapat, amit elterveztünk, megbeszéltünk, és ez erőteljesen meghatározta a mérkőzés további menetét. Idegesen, kapkodva kezdtünk, pontatlanul fejeztük be a támadásokat. Amit Bíró nem védett, az a kapufán csattant. Az első negyedórában hatszor sikerült eltalálnunk a lécet, és ebből a Fradi gyors támadásokat tudott vezetni, így hamar sikerült meglépniük. Ezért kénytelen voltam korán kikérni mind a két időmet, próbáltam belenyúlni a meccs­be. A második játékrészben három lövős játékkal jöttünk, ami meg is lepte a zöld-fehéreket, dicséretet érdemel Hakunova, aki odatette magát, vezére volt a csapatnak a második félidőben. Sikerült feljönnünk két gólra, ekkor a Fradi ritmust váltott, amit már sajnos nem tudtunk lekövetni, Lukács négy perc alatt négyszer is eredményes tudott lenni. Ennek ellenére a második félidőt sikerült megnyerni. Azt gondolom, hogy ebben a felállásban kihoztuk magunkból a maximumot – fogalmazott Dévényi János.

A mérkőzésen három poszton is játszott Aneta Benko, a két szél mellett rövid ideig a karmesteri pálca is a kezében volt, és középről egy átlövésből sikerült is meglepnie Bíró Blankát.

– Szerettük volna megmutatni a tőlünk telhető legjobbat, és ennek szellemében készültünk az összecsapásra. Ez a lelátóról is látszott. Most már csak az előttünk álló két mérkőzésre fókuszálunk, melyeken szeretnénk a négy pontot megszerezni – mondta a szélső.


TÁMOGATÓINK