facebook
2022-03-17 17:05:23

A Győr elleni mérkőzést követően egy olyan szakasz következik az élvonalbeli csapatunk életében, amellyel stabilizálhatjuk helyünket a középmezőny elején. A következő három fordulóban egyaránt olyan csapatokkal találkoznak Bouti Fruzsináék, akik a táblázaton mögöttünk foglalnak helyett, elsőként a Fehérvárral küzdünk meg hazai pályán, illetve ideiglenes otthonunkban, a Szent László Gimnázium csarnokában. A két gárda fordított felállásban októberben találkozott, akkor a hazaiak az egykori kisvárdai, az idény végén visszavonuló Triscsuk Krisztina vezetésével hatgólos sikert arattak. A Fejér megyeieknek az volt idénybeli első győzelmük és mivel az MTK elleni döntetlent követően csupán egy követte azt, ezért január végén a Siófoktól elszenvedett vereséget követően megváltak a tavaly nyáron kinevezett Boris Dvorsek-től. A horvát szakember helyét az a Józsa Krisztián vette át, aki Deli Rita lemondása után, 2020 őszétől 2021 nyaráig már vezette a székesfehérváriakat.

A fiatal szakember a Mosonmagyaróvár elleni győzelemmel mutatkozott be ismét a kispadon. Vezetésével az együttes azóta is szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat, a Győr elleni papírforma vereség mellett legyőzte a Vasast és az Érdet. Utóbbi sikerből 12 találatával oroszlánrészt vállat a jobbszélső Töpfner Alexandra, bizonyítva azt, hogy Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány nem véletlenül hívta meg a válogatott bő keretébe.

– Két hasonló képességű csapat találkozik, de úgy gondolom, kezünkben a lehetőség, hogy ismét győztesen hagyjuk el a pályát. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés lesz mindkét csapat számára – vezetőedzőnk, Bakó Botond. – Hibáink számát minimálisra kell csökkentenünk, stabil védekezésre és kapusteljesítményre szeretnénk alapozni, amelyből mi irányíthatjuk a mérkőzést.

A régi-új edző érkezésével változott a Fehérvár játéka.

- A hatos falas védekezés mellett előtérbe került náluk az öt egyes védekezés, emellett korábban mellőzött játékosok kaptak nagyobb szerepet támadásban. Úgy vélem alaposan feltérképeztük játékukat és mindenre lesz válaszunk. Sokat dolgoztunk, készültünk, minden apró részletre kitértünk, átbeszéltük, videóztunk, gyakoroltunk, már „csak” a pályára kell kivinnünk ezt. Bizakodó vagyok, mert a csapat jó formát mutat, meg van az a kohézió, amely kell egy ilyen mérkőzés megnyeréséhez.


TÁMOGATÓINK