facebook
2021-03-31 18:33:52

Mint arról már korábban beszámoltunk, Karnik Szabina január 22-én a Fehérvár elleni mérkőzésen súlyosan megsérült, jobbátlövőnknek elszakadt a keresztszalagja. Szabinát február 26-án megműtötték és azóta megkezdte a rehabilitációs munkát.

- Stabilnak éreztem a lábamat, ez részben annak köszönhető, hogy izmos a lábam, ezért reménykedtem, hogy nem akkora a baj. A vizsgálatok azonban megállították, hogy műtétre van szükség, dr. Erdélyi Gábor specialista végezte a beavatkozást Tatán.

- Közel öt hete műtött meg, amely alatt félig fent voltam és közben beszélgettünk. A térdemből eltávolított régi csavarral meg is ajándékozott. Láttam azt is, ahogy becsavarozta az új keresztszalagot. Volt egy kis lemorzsolódás a porcomból, de megnyugtatott, hogy ahhoz képest, amilyen terhelést kap a szervezetem, kifejezettem jó állapotban vannak a térdeim és nem látja akadályát annak, hogy több évig tudjak még ilyen szinten kézilabdázni.

Szacsa pár nap után elhagyta a kórházat, rögzítést nem kapott a lába, de még egy hétig mankóval közlekedett.

- A mankót fokozatosan hagytam el, előbb az egyiket, aztán a másikat. Nagy segítséget kaptam a klubtól, mert itthonra kaptam egy CPN gépet, amely mozgatja, hajlítja a lábamat. Emellett biztosítottak számomra egy úgynevezett Game Ready-t, ami a mozgásszervi problémák kezelésének egyik hatékony eszköze. Ez a szerkezet fagyasztja a lábamat, hogy ne gyulladjon be, és ne dagadjon be -magyarázta

- Tartottam a kapcsolatot a csapat gyógytornászával Veressné Pózmán Máriával, aki folyamatosan mondta, hogy milyen gyakorlatokat végezzek.

Szabina három hetet otthon töltött és a gyakorlatoknak köszönhetően folyamatosan erősödött a lába, múlt héten vissza is tért Kisvárdára.

- Nagyon hiányzott már ez a légkör, végre ismét a kézilabda közelébe lehetek, ha nem is tudok még a csapattal készülni, legalább láthatom őket.

Sok időre van azonban még szüksége, hogy újra teljes értékű harcos legyen.

- Türelmesnek kell lennem, nem szabad kapkodni ahhoz, hogy tökéletesen rendbe jöjjek. Délelőttönként felváltva gyógytornázok, úszok, vagy kerékpározok. Érzem, hogy napról-napra erősebb leszek. Mindig vannak apró eredmények, amelyek előre visznek, múlt héten például kapaszkodás nélkül nem tudtam felmenni a lépcsőn, most már ez is megy. Az orvos és Marika is azt mondja, hogy szépen javulok, így bizakodó vagyok.


TÁMOGATÓINK