facebook
2020-12-21 17:28:15

Vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorú utolsó gyertyáját, hamarosan itt a karácsony, amelyen a keresztények Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Ilyenkor egy kicsit lelassulunk, elcsendesedünk, befelé fordulunk. Megpróbálunk számot vetni a mögöttünk hagyott zaklatott esztendőről. Élvonalbeli csapatunknak az ünneplés mellett azonban már a következő feladataira is koncentrálnia kell, hiszen az elkövetkező tíz napban két mérkőzésen is pályára lépnek: jövő szerdán a Fehérvárt fogadjuk, az új esztendő második napján pedig a Ferencváros vendégei leszünk.

- Szerdán délelőtt edzünk még egyet, aztán a játékosok két nap pihenőt kapnak. Meglátogathatják családjaikat, hogy együtt töltsék szeretteikkel a karácsonyt, szombaton délután pedig folytatjuk a felkészülést a jövő szerdai Fehérvár elleni bajnoki mérkőzésre – mondta a csapat vezetőedzője, Bakó Botond.

A szerdai találkozó után nem sok pihenő jut a csapatnak, hiszen szombaton újabb megméretés vár Bouti Fruzsináékra.

- Az év utolsó napján és január elsején is edzünk, így mindenkinek szolid lesz a szilvesztere. Fontos lesz, hogy minél előbb rázódjunk vissza a normális menetrendbe, hiszen januárban öt bajnoki és egy kupamérkőzés vár ránk.


TÁMOGATÓINK