Mint arról már beszámoltunk, két év után távozott tőlünk Akiyama Natsumi, nem marad azonban poszttárs nélkül a jobb szélen Gém Léna, vezetőségünk eredményes tárgyalásokat követően megegyezett Csáki Lillával, aki egy évre kötelezte el magát egyesületünkhöz.
Lilla szülőhelyén, Jászberényben ismerkedett meg a játék alapjaival, bajnoki rendszerben azonban először Vámosgyörkön játszott.
– A napköziben az összes lány elkezdett kézilabdázni, egyszer én is hozzájuk csapódtam, így kezdődött. Akkor nem tudtam, hogy valamikor anyukám is kézilabdázott, ez csak később derült ki – mondta a kezdetekről a 21 éves játékos.
A folytatásban aztán, Vámosgyörk mellett Miskolcon is játszott kettős játékengedéllyel. Innen Érdre igazolt, ahol az ifjúsági csapatban erőnléti edzőnk, Baricza-Maurer Szandra volt az edzője. Az NB I-ben a 2020/2021-es bajnoki idényben mutatkozott be, míg a következő kiírásban az első osztály mellett párhuzamosan kettős játékengedéllyel az NB I/B-s Tempo KSE csapatában is szerepelt. Frissen igazolt játékosunk tagja volt 2022-ben a Szlovéniában rendezett a junior világbajnokságon ezüstérmet nyert válogatottunknak.
A mögöttünk hagyott szezont kölcsönben Békéscsabán töltötte, ahol elmondása szerint jól érezte magát, mert nagyon szimpatikus, összetartó csapatba került, ahol igazán családias volt a légkör.
– Nagyon örültem a Kisvárda megkeresésének, nagyon szimpatikus volt, amit Józsa Krisztián felvázolt. Biztos vagyok benne, hogy tovább tudok fejlődni, és minden tudásommal azon leszek, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak. Mindig kisvárosokban játszottam, szeretem a nyugalmat, nincs nagy nyüzsgés, így jobban tudok fókuszálni a játékra.
Lilla Békéscsabán a 77-es számú mezben játszott, ez azonban nálunk foglalt, ezért mást kellett választania, sokat nem hezitált, de a heteshez ragaszkodott.
– Anyukám a hetes mezben játszott, én pedig gyerekként a tizennégyesben. Ezek azonban a felnőtt csapatban már foglaltak voltak, akkor választottam a 77-est, mert abban benne van anya mezszáma is és ha a két számot összeadjuk, akkor az enyém is – magyarázta jobbszélsőnk a hetes számhoz való vonzalmát.
Lilla a kézilabda mellett már a jövőjére is gondol, az Óbudai Egyetemen egy évet elvégzett gazdálkodási és menedzsment szakon, majd felfüggesztette tanulmányait. Szeptembertől azonban szeretné folytatni, de már a Nyíregyházi Egyetemen.
Szabadidejét a barátaival tölti legszívesebben, és van egy Charlie névre hallgató cavalier spánielje.
– Hallottam, hogy Novak Erinnek is van egy kutyája, remélem jól kijönnek majd egymással és akkor nagyokat sétálhatunk együtt.