facebook google+ twitter youtube rss
2017-12-23 20:58:06

A Fanatic Girls és a Fanatic Boys nevet viselő kisvárdai kézilabda-szurkolói csapat sportszerető baráti körből verbuválódott össze.

Közös szenvedélyük a kézilabda, és a már barátsággá alakult találkozásaik idén decemberben önzetlen szívüket is megnyitotta. Először a Tündérkör Alapítvány által meghirdetett csokigyűjtő akcióban vettek részt, mely során egy nagy dobozt töltöttek meg finomságokkal, amelyet rászoruló gyerekeknek ajándékoztak.

Az elmúlt napokban játékokat, könyveket, gyümölcsöt gyűjtöttek, melyet a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház gyermekosztályán gyógyuló kicsi betegeknek vittek el. Ezen alkalommal találkoztak négy gyermekkel, akikről kiderült, hogy anyaotthonban élnek, és az ünnepeket a kórházban töltik. Ezen szomorú híren felbuzdulva, ahogy elhagyták a kórházat, máris folytatták jótékony gyűjtésüket, hogy a gyermekeknek további játékokat, ruhákat szerezzenek.


Legnagyobb örömükre, a közösségi oldalon közzétett felhívásukra órákon belül többen csatlakoztak, így már másokkal is összefogva, újra tudtak segíteni.

A kisvárdai Fanatic szurkolói csapat decemberi adományozása ez első volt, de elmondásuk szerint, semmiképpen sem az utolsó!

- Friss Média -


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Kisvárda Master Good SE
Siófok KC
2018-10-28 16:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
26
Szent István SE
38
Kisvárda Master Good SE
2018-10-17 19:00 | Budapest
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Beindult a kézilabda nagyüzem
A Fehérgyarmat és a Csenger csapatai ellen is fölényesen nyert a Kisvárdai KC U13-as együttese
Utánpótlás csapataink hazai pályán léptek pályára
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 FTC-Rail Cargo Hungaria 7 7 0 0 236 144 83 14
2 Győri AUDI ETO KC 7 7 0 0 268 181 87 14
3 Siófok KC 6 5 0 1 184 125 59 10
4 Kisvárda Master Good SE 6 3 2 1 154 136 18 8
5 Ipress Center-Vác 6 4 0 2 181 168 15 8
6 Érd-Handball 5 4 0 1 157 145 12 8
7 Alba Fehérvár KC 5 2 1 2 127 132 -5 5
8 MTK Budapest 6 2 0 4 160 177 -17 4
9 DVSC SCHAEFFLER 5 1 1 3 132 158 -27 3
10 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 5 1 0 4 112 136 -24 2
11 Dunaújvárosi Kohász KA 6 1 0 5 144 172 -28 2
12 Moyra-Budaörs Handball 5 1 0 4 140 176 -36 2
13 Békéscsaba ENKSE 7 1 0 6 193 228 -73 2
14 Eszterházy KESC 6 0 0 6 126 180 -54 0
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Elena Avdekova
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.07
POSZT
bal szélső
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Tamires Morena
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.05.16
POSZT
beálló
MEZ
7
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Andrea Klikovac
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.05.03
POSZT
átlövő
MEZ
15
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Ana Tomkovic
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.08.30
POSZT
átlövő
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Ana Maria Dragut
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.02.24
POSZT
átlövő
MEZ
90
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Aneta Benko
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.29
POSZT
jobb szélső
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Horváth Dóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.12.23
POSZT
átlövő
MEZ
13
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Weronika Kordowiecka
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.09.13
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Maja Mihajlov
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.19
POSZT
irányító
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marianna Rebičová
SZÜLETÉSI IDŐ
1993.08.12
POSZT
átlövő
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marija Hakunova
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Isabel Guialo
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.04.08
POSZT
Irányító
MEZ
22
KLUB(OK)
-
TÁMOGATÓINK