facebook
2018-02-19 12:04:50

Ezt már úgy hívják: fegyvertény. A zsinórban szerzett négy győzelmet, no meg azt is, hogy annak utolsó darabjaként a Vác otthonában tudott nyerni (25–23) a Kisvárda Master Good SE a női NB I-ben.

A második félidő derekán mindig jött egy bravúr a szenzációsan védő Triffa Ágnestől, a támadásban pedig nyoma sem volt annak, hogy hiányzott az ezúttal csak a társakat a kispadról buzdító tavalyi gólkirálynő, Triscsuk Krisztina.

– Nagyon boldog vagyok – szögezte le a győzelem felett érzett eufória közepette Vlatko Djonovics edző. – Ez volt a harmadik meccsem a kisvárdai csapatnál, abból a második a Vác ellen, de azért arra már rájöttem, hogy ezt a csapatot nem olyan egyszerű alig több mint két hét alatt kétszer is legyőzni. Főleg úgy, hogy voltak gondjaink a mérkőzés előtt, Orbán Adriennt és Szabó Valériát megtámadta egy vírus, így ők napokat hagytak ki, Triscsuk Krisztina pedig vállsérülés miatt eleve nem léphetett pályára. Ő legutóbb tíz gólt dobott a Vácnak, hatalmas tett, hogy nélküle nyerni tudtunk, ráadásul idegenben.

A huszonhárom kapott gól feltétlenül arra utal, hogy a védekezést sikerült rendbe rakni, és ebben van némi tudatosság, hiszen Vlatko Djonovics a kisvárdai székfoglalójában éppen a hátsó alakzat stabilizálásáról beszélt. Január 17-én 31, a múlt hónap utolsó napján 27 gólt kapott a KKC a Váctól a hazai pályán játszott kupa-, illetve bajnoki meccsen. Ez a javulás volt a kulcsa a győzelemnek?

– Ez is, meg az a fegyelmezett játék, amit bemutattak a lányok. Sikerült alaposan felkészülnünk az ellenfélből, és alkalmazni tudtuk azokat a taktikai elemeket, amelyeket az utóbbi hetekben gyakoroltunk – felelte Vlatko Djonovics.

Nemrégiben még a tabella tizedik helyét foglalta el a Kisvárda, amely váci győzelmével megelőzte riválisát, és már hatodik, ami már köszönőviszonyban van a bajnokság előtt megfogalmazott célokkal. Innentől kezdve irány az első öt?

– Ez nem foglalkoztat, csupán a következő mérkőzés – így a montenegrói edző. – Ezen a héten az a feladat, hogy a pénteki Alba Fehérvár elleni hazai találkozóra készüljünk fel minél jobban.

Ha pedig így jönnek tovább a győzelmek, akkor úgy is javul majd tovább a pozíció.


TÁMOGATÓINK