facebook
2019-04-11 21:55:10

Közel két hét után lép ismét pályára bajnoki mérkőzésen a csapata. Azt a Békéscsabát fogadjuk pénteken, amelyet ősszel emlékezetes meccsen múltunk felül a Viharsarokban. Novemberben szinte végig vezettünk, a hajrában Radojevics büntetőt hibázott, Vukaljovics tizenhárom másodperccel a lefújás előtt egalizált, majd időkérés után a mérkőzés végét jelző dudaszó előtt két másodperccel Guialo bombájával a vendégek lettek végül két ponttal gazdagabbak.

– Az őszi végjáték izgalmaitól eltekintenék – szögezte le Dévényi János, a Kisvárda edzője. – A múlt hétvégi Siófok elleni mérkőzésünk elmaradt a Balaton-partiak nemzetközi kupaszereplése miatt, így több időnk jutott a felkészülésre. Hazai pályán egyértelműen a győzelem a célunk, szeretnénk megszakítani ezt a hárommeccses rossz sorozatot, biztos azonban, hogy a vendégeknek is ez a céljuk, ezért nem számítok könnyű mérkőzésre. Kiemelten kell figyelnünk Vukaljovicsra és Walfischra, akik a csapat góljainak a zömét lövik.



TÁMOGATÓINK