facebook
2021-02-17 13:03:04

Élvonalbeli gárdánk a keddi Dunaújváros elleni győzelmével bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, ahová szintén ezen a napon kvalifikálta magát az Érd is. Rajtuk kívül ezt még négy csapat teheti meg, a fennmaradó két hely a sorozatba később bekapcsolódó Győré és a Ferencvárosé.

- Az első félidei két gólos vezetésünk viszonylag valósan tükrözte a játék képét. Viszont eléggé sokat hibáztunk kapussal szemben és a hatosfalunk sem volt olyan stabil, mint szokott lenni – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Bakó Botond.

- Hiányoztak az utolsó pillanatokban a megállító szabálytalanságok, valamint a sánc és a kapus összhangja sem volt megfelelő. Sokat kényszerítettük a Dunaújvárost passzív játékra, a végén azonban megtalálták a réseket és góllal fejezték be az akciókat. A második félidő elején nem ment a játék, ezt jól kihasználta ellenfelünk, megfordította az eredményt. Ebben a periódusban a kapusteljesítmény sem volt megfelelő. Ezért változtattunk: nyitott védekezést választottunk, a kapuba pedig Pásztor Betti állt be, valamint támadásainkban is más opciókhoz nyúltunk. Ennek meglett az eredménye, végül magabiztos győzelmet arattunk, bár nehezebb volt, mint amit az eredmény tükröz. Örülök a továbbjutásnak és annak, hogy három gólos hátrányban nem ijedtünk meg, higgadtak maradtunk és megoldottuk a feladatunkat – zárta Bakó Botond.

Csaptunk jövő szerdán a Boglári-Akadémia-SZISE gárdáját fogadja a bajnokság következő fordulójában.


TÁMOGATÓINK