facebook
2021-09-17 14:32:17

A múlt pénteki idegenbeli kezdés után csapatunk szombaton hazai közönség előtt is bemutatkozik, szombaton 18 órától az Európa-Liga kupadöntős Siófok érkezik Kisvárdára.

A Balaton-partiak viharos szezont tudhatnak maguk mögött, különböző okok miatt már az idény közben távozott Nerea Pena, Danick Snelder, Laura Van der Heijden és Dinah Eckerle és az is kiderült, hogy máshol folytatja pályafutását Szikora Melinda, Tóth Gabriella, Hársfalvi Júlia, Gnonsiane Niombla és Camille Aoustin, Andrea Kobetics pedig bejelentette, hogy befejezi pályafutását. Időközben távozott még Tamara Horacek, valamint Tomori Zsuzsanna. A kispadon is váltott a Siófok, a szakmai munkát Danyi Gábor irányítja, segítője pedig Zdravko Zovko lett. A távozók pótlására érkezett Herczeg Lili, Sirián Szederke és Simona Szarková Mosonmagyaróvárról, Lakatos Rita Vácról, Puhalák Szidónia pedig Győrből igazolt Siófokra. Visszatért a szerb válogatott Andjela Janjusevics, szerződtették a szlovén válogatott Maja Vojnovics-ot és a hazájában gólkirályi címet is szerző norvég Malin Holta-t.

Mindkét gárda egyaránt nyolc gólos vereséggel kezdte a szezont, a mieink Debrecenben maradtak alul, míg a Balaton-partiak hazai pályán nem bírtak a Győrrel.

- Abból, hogy a Győrtől kikaptak nyolc góllal nem szabad kiindulnunk, Ambros Martin csapatától nemcsak a Siófok, hanem nagyon sok csapat ki fog kapni legalább ennyivel és nem csak a bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is – reagált a felvetésre vezetőedzőnk, Bakó Botond.

- Az edzőváltás és játékosmozgás ellenére a Siófok továbbra is egy erős és stabil csapat maradt, olyan játékosokkal, akik egyénileg és csapatként is képesek jó eredmény elérésére. Nekünk az erősségeire és gyengébb pontjaikra kell fókuszálnunk, valamint a saját játékunkat kell stabilizálnunk. Ezen dolgoztunk egész héten, hiszen Debrecenben egy kiváló első félidőt követően, jött egy 15-17 perces periódus, amely megpecsételte a sorsunkat. Nem tartom sebezhetetlennek a Siófokot és természetesen, mint minden mérkőzésen, ezúttal is a győzelem reményével lépünk pályára. Elégedett voltam a lányok heti hozzáállásával, mindenki nagyon motiváltan dolgozott, érzem rajtuk, hogy szombaton mindenki szeretné megmutatni a legjobbját és ez bizakodásra ad okot - zárta Bakó Botond.


TÁMOGATÓINK