facebook
2021-08-04 09:24:11

Darina Sulega, Alekszandra Sztamenics, Mérai Maja, Katona Flóra és Tamara Radojevics mellett a következő szezonban Juhász Gréta is a keretünket erősíti majd.
A 19 éves balátlövő az előző szezonban NEKA bázisára épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatában töltötte, ahol elsősorban hármas pozícióban nyújtott stabil teljesítményt a védelem tengelyében.

A játék alapjait Mezőtúron, Túrkevén és Orosházán sajátította el, Balatonboglárra pedig négy és fél éve került.

- Sportos családban nőttem fel, anyukám kézilabdázott, apukám pedig focizott, így nekem is természetes volt a mindennapos mozgás. Kis koromban sokat jártam anya meccseire és megtetszett amit ott láttam, ezért döntöttem a kézilabda mellett – mesélt a kezdetekről frissen igazolt játékosunk.

- Amikor elkezdtem, akkor Mezőtúron csak fiúcsapat volt, ezért hetedikes koromtól Orosházára kerültem, ahol másfél évig játszottam. Nyolcadikos koromban részt vettem Balatonbogláron a kiválasztó táborban és akkor mondta Szilárd bá' (Ifj. Kiss Szilárd, a szerk.), hogy szívesen látna a NEKA csapatában. Ezt a szüleimmel megbeszéltük és úgy döntöttem belevágok -mondta Juhász Gréta.

Balatonbogláron négy és fél évet töltött, ahol a kézilabda mellett Mathiász János Technikum és Gimnáziumban érettségizett és balneoterápiás masszőr képesítést szerzett. Az előző szezon utolsó fordulójában csapatunk Balatonbogláron vendégeskedett, ami gyökeres fordulatot hozott az életében.

- A mérkőzés után megkeresett Bakó Botond és elmondta, hogy tetszett neki a játékom, ezért örülne, ha Kisvárdára igazolnék. Vázolta elképzeléseit velem kapcsolatban, ami nekem is kedvemre való volt, örültem, hogy továbbra is az élvonalban játszhatok.

Gréta a junior Európa- bajnoki siker után a múlt hétfőn csatlakozott keretünkhöz és elmondása szerint zökkenőmentes volt a beilleszkedése.

- Kedvesen fogadtak a lányok, mindenki nagyon közvetlen, barátságos és segítőkész. Olyan érzésem van, mintha már régóta itt lennék.

A végén még azt is elárulta, hogy Mérai Majával lakik együtt és biciklivel járnak edzésre. A várost még nem sikerült bejárniuk, de egy-egy jó éttermet és kávézót már felfedeztek. Szabadidejét baráti beszélgetésekkel, társasozással tölti és süteményeket süt.

Mi pedig alig várjuk, hogy betoppanjon egy tepsi finomsággal az öltözőbe.


TÁMOGATÓINK