facebook
2022-05-10 14:48:22

Sápi Gréta mellett újabb fiatal érkezik hozzánk, a következő szezont kölcsönbe nálunk tölti Kadlicsek Zea.

– Négyen vagyunk testvérek és a szüleim azt szerették volna, amikor jönnek értünk az oviba és a nevünket mondják, akkor ne három gyerek forduljon egyszerre oda, ezért választottak nem mindennapi neveket nekünk. Legidősebb testvéremet Kevinnek, középső bátyámat Kolennak hívják, ikertestvéremnek pedig Kilián a neve – válaszolt mosolyogva különleges nevét firtató kérdésemre.

A családban ugyan édesanyja hobbi szinten kézilabdázott, édesapja pedig kajakozott, de ő az egyetlen, aki profi szinten sportol. Zea hét évesen, Balatonszemesen a helyi általános iskolában ismerkedett meg a sportág alapjaival. Mint mondta sok lehetőség közül nem lehetett választani, még a labdarúgás jöhetett volna szóba, azt is kipróbálta, de hamar az előbbi mellett tette le a voksát. Szülei nagyon örültek neki, mert nagyon izgága kislány volt, így legalább lekötötte a felesleges energiáit. Tíz évet a helyi megyei csapatban játszott, majd úgy gondolta, hogy ideje szintet lépni, ezért megkeresték a Siófok élvonalbeli csapatát, ahol örömmel fogadták a szélen bevethető balkezes játékost. A Balaton-partiaknál az első három évet ifjúsági első osztályban és NB II.-ben töltötte, majd felkerült a felnőtt keretbe. Posztján azonban előtte volt a dán válogatott Simone Böhme és Such Nelli, ezért a több játéklehetőség reményében klubja erre a szezonra kölcsön adta Szombathelyre, ahol stabil kezdője volt a vasiaknak. A siófoki egyesület azonban élt opciós jogával és február végén visszarendelte saját kötelékébe, a 21 éves játékos azóta is a felnőtt kerettel edz.

Kisvárda menedzserének köszönhetően került képbe, Zea pedig úgy volt vele, hogy nincs veszítenivalója, fiatal, most kell megragadnia az alkalmat arra, hogy sok játékperce legyen az élvonalban.

– Szüleim, főleg édesanyám nem nagyon örült neki, hogy ilyen messzire elkerülök, de aztán megbékélt a helyzettel. Bennem is voltak kételyek, hiszen eddig 20 perc alatt otthon voltam Siófokról. Ha Kisvárdára kerülök kevesebbet tudok majd találkozni szüleimmel és testvéreimmel, de majd csak megoldjuk valahogy. Csapattársam Wald Kira azonban teljesen meggyőzött, régebben egy hetet Kisvárdán töltött próbajátékon és csupa jó dolgot mesélt az ott folyó munkáról, a körülményekről, a csapatról. Izgulok persze, hiszen ez lesz majd az első évem, amikor teljesen egyedül lakok majd. Szeretnék sokat játszani, bízom benne, hogy poszttársammal Udvardi Laurával jól ki fogjuk egészíteni egymással. Egy jó csapat tagja leszek, amelyben én is szeretnénk minél többet hozzátenni majd az eredményes szerepléshez.

Zea életét szinte teljesen kitölti a kézilabda, emellett azonban hobbiként műkörmözik. Szeret kávézni barátaival, csapattársaival, hallomásból tudja, hogy Kisvárdán van egy nagyon jó kávéház, amelynek biztosan gyakori vendége lesz.

TÁMOGATÓINK