facebook
2017-04-23 08:46:53

A Dunaújváros a Vác elleni, április 8-i győzelme óta nem húzott mezt a bajnokságban. A hazaiak Kovács Anna, Camila Micijevic és Rácz-Vincze Melinda vezetésével a 10. percben már 7–3-ra vezettek a szombati NB I-es bajnokin. A támadásainkból hiányoztak a kreatív megoldások, a játékosok egyénileg próbáltak érvényesülni, míg a dunaújvárosi támadók labdáinak szeme volt, ráadásul egy-két passzt követően sima utat találtak a kapunkhoz. Tóth Gabriella és Marina Dmitrovics a szünetig szerzett 4-4 gólja azonban legalább életben tartotta a reményeket.

A 15–13-as állással kezdődött második félidő kezdeti gólcsendjét Szalai Babett révén a hazai csapat törte meg, de a 39. percben Olena Umanec találatával egy gólra, 18–17-re közelítette meg a dunaújvárosiakat a együttesünk. A kritikus percekben azonban Kovács Anna vállára vette a csapatát, a következő hat dunaújvárosi találatból négy az ő kezét dicséri, miközben a kisvárdai oldalon Tóth Gabriella alázatos játéka segítség hiányában nem volt elég az egyenlítéshez.

A 44. percben, 21–20-as állásnál még így is esélyt szereztünk a fordításra, de az ekkor kimaradt ziccerek súlyát már nem bírta el a csapat – főleg Samira Rocha bosszankodhatott. A találkozó végére állandósult az újvárosiak négy-ötgólos előnye, az utolsó percekben Kormos, a hazaiak kabalafigurája örülhetett a pálya szélén: a meccs eldőlt, 29–25-re győzött a Kohász.

NB I, női: 21. forduló

Dunaújvárosi KKA–Kisvárda Master Good SE 29–25 (15–13)

Dunaújváros, 600 néző, v.: Hargitai, Markó.

Dunaújváros: Csapó – Klujber 2, Kovács A. 11/2, Szalai B. 4, Cifra 1, Micijevic 2, Rácz-Vincze 3. Csere: Kudor 3 (3), Takács D. 2, Grosch 1, Karnik. Edző: György László.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán Adrienn 3, Dmitrovics 5 (1), Liscsevics 3, Szabó V., Tóth G. 8, Rocha 4. Csere: Puscas (kapus), Umanec 1, Tarjányi, Yttereng, Dudás, Mihovics, Gedroit, Karacs 1. Edző: Dévényi János.

Az eredmény alakulása.4. perc: 2–2. 9.: 6–2. 19.: 10–7. 28.: 15–12. 36.: 17–15. 44.: 21–20. 58.: 28–24.

Kiállítások: 12, illetve 8 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 3/1.

Mesterszemmel

György László: – Nagyon nehéz meccset vívtunk, nem a legjobb formánkat nyújtottuk, de győztünk, és ez a legfontosabb.

Dévényi János: – A váci meccs után az elsődleges célunk az volt, hogy összekaparjuk a csapatot, hogy megmutassuk, van tartásunk, ez véleményem szerint sikerült. Sőt, ha fegyelmezettebbek vagyunk, meglepetést szerezhettünk volna, ám sajnos a végén rengeteg technikai hibát követtünk el, ziccereket hibáztunk.


TÁMOGATÓINK