facebook google+ twitter youtube rss
2017-05-19 20:15:25

Öt perc sem telt el a mérkőzésből, és máris időt kért a vendégcsapat edzője, Golovin Vlagyimir. Ami annyit tesz, hogy a péntek esti élvonalbeli női bajnokit úgy kezdte csapatunk az MTK ellen, ahogy azt megálmodták. Ahogy azt olyan csapattól illik, amelyik tisztában van vele, a győzelme gyakorlatilag a bennmaradását éri.

Ekkor 3–0 volt az eredmény, ami Marina Dmitrovics büntetőből lőtt góljával 4–0-ra módosult, kimaradt még két lerohanás, mire az MTK Szádvári Krisztina révén 7:25 percnél beköszönt. Amikor 8–2-re vezetett a KKC, megállapíthattuk, hogy továbbra is jól mennek a dolgai, a zsinórban következő három MTK-találatnál pedig azt, hogy a vendégek eddigi húsz bajnoki pontját sem a szél fújta össze. Samira Rocha nagyon elemében volt, egyszer az oldalvonalon már-már kiguruló labdára csapott le, és lőtte be éles szögből.

A következő támadásnál pedig betalált Hanna Yttereng is, ami azért nagy szám, mert a norvég játékosnak a tizedik meccsén ez volt az első találata a magyar NB I-ben. Jobb későn, mint soha, de vegyük figyelembe, hogy a támadásban beállósként bevethető játékost elsősorban védekezőspecialistának hozták a várdaiak. A vendégek feljöttek 13–10-re, amikor az addig balszerencsésen tüzelő Tóth Gabriella lövése a kapus lábai között átcsorgott a gólvonalon, a félidő utolsó megmozdulása mégis a dudaszóra szépítő Lana Frankovicé volt.

Úgy kezdődött a második félidő, hogy kétszer is két gólra jött fel az MTK, de ilyenkor rendre megemberelte magát együttesünk. Főleg, hogy Jekatyerina Dzsukeva remekelt a kapuban, így amikor Szabó Valéria egy támadáson belül kétszer került ziccerbe, és a másodikat értékesítette is, akkor ötre, Dmitrovics átlövésgóljával pedig újra hatra nőtt a különbség.

Végül hatszor találtak be a várdaiak (nyolcra növelve a különbséget), akik tíz percig egyetlen gólt sem kaptak, ezzel a periódussal pedig eldöntötték a meccs sorsát. Mint ahogy minden bizonnyal azt is, hogy ősztől is a legmagasabb osztályban folytathatják.

NB I: Női, 24. forduló

Kisvárda Master Good SE–MTK Budapest 26–21 (14–11)

Kisvárda, 1010 néző, v.: Horváth P., Marton.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 3, Umanec, Yttereng 1, Szabó V. 3, Tóth G. 2, Rocha 6. Csere: Puscas (kapus), Liscsevics 2, Dmitrovics 6/4, Karacs 1, Kucherova 1, Gedroit, Tarjányi 1, Mihovics, Lévai. Edző: Dévényi János.

MTK: Putz – Slakta, Háfra 6, Kovács G., Dakos 1, Termány, Szádvári 2. Csere: Hlogyik (kapus), Tóth E. 3, Horváth D. 1, Gorilszka 3/1, Nikolajenko, Frankovic 4, Márton G., Hosszu, Blaubacher 1/1. Edző: Golovin Vlagyimir.

Az eredmény alakulása, 7. perc: 4–0, 14.: 8–2, 19.: 8–5, 26.: 13–7, 36.: 16–14, 44.: 22–14, 53.: 23–17.

Kiállítások: 14, illetve 8 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 4/2.

Mesterszemmel

Dévényi János: – Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, utána is végig uraltuk a mérkőzést, és a jó védekezéshez kiváló kapusteljesítmény is párosult. Akadtak hullámvölgyeink, de idejében kilábaltunk belőle, és megszereztük a várt győzelmet.

Golovin Vlagyimir: – Remekül játszott a Kisvárda, és bár a hazai csapatnak is akadtak hibái, végig masszívnak bizonyult. A kapusteljesítmények közötti különbség is döntő volt. Talán jobb is, hogy most találkoztunk a Kisvárdával, nem pedig akkor, amikor még számunkra lett volna tétje a mérkőzésnek.

- Neviczki Csaba -


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Kisvárdai KC
Ipress Center-Vác
2018-01-17 18:00 | Kisvárda
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
: : :
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
18
Kisvárdai KC
34
FTC-Rail Cargo Hungaria
2018-01-13 18:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Mint ismeretes a felnőtt csapatunk felkerült az NB/I- első osztályába, így az utánpótlásnak is NB/I-s kötelezettségei vannak.
Három napos túra vár a fiatal játékosunkra!
Balogh Petrát kérdeztük a válogatottnál eltöltött időről.
Tudtuk, hogy nehéz lesz de...
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 FTC-Rail Cargo Hungaria 11 11 0 0 392 276 116 24
2 Győri AUDI ETO KC 11 10 0 1 372 238 134 20
3 Érd 12 9 0 3 358 294 64 18
4 Ipress Center-Vác 10 7 0 3 308 275 33 14
5 Siófok KC 10 7 0 3 302 271 29 14
6 Dunaújvárosi Kohász KA 11 6 1 4 300 272 28 13
7 Alba Fehérvár KC 11 4 2 5 299 307 -8 10
8 DVSC KKFT 11 5 0 6 276 302 -26 10
9 Budaörs 12 4 1 7 321 355 -34 9
10 Kisvárda Master Good SE 10 3 1 6 247 265 -18 7
11 Kecskeméti NKSE 10 2 1 7 248 318 -70 5
12 MTK Budapest 11 1 3 7 285 336 -51 5
13 Vasas SC 11 1 1 9 238 361 -123 3
14 Békéscsaba ENKSE 11 1 0 10 267 332 -65 2
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Tarjányi Szilvia
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.01.11
POSZT
beálló
MEZ
17
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Triscsuk Krisztina
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.07.17
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
5
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Ivanka Migovich
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.05.03
POSZT
jobb szélső
MEZ
14
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Oleha Umanyec
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.03
POSZT
átlövő
MEZ
9
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Katona Flóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.11.15
POSZT
jobbszélső
MEZ
97
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Szabó Valéria
SZÜLETÉSI IDŐ
1983.03.02
POSZT
beálló
MEZ
10
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Triffa Ágnes
SZÜLETÉSI IDŐ
1987.01.18
POSZT
Kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Balog Judit
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.08.07
POSZT
kapus
MEZ
95
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Karacs Jázmin
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.06.07
POSZT
bal szélső
MEZ
6
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Marincsák Nikolett
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.09.18
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Dzhukeva Ekaterina
SZÜLETÉSI IDŐ
1988.05.08
POSZT
kapus
MEZ
1
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Samira Rocha
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.26
POSZT
bal szélső
MEZ
4
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Dmitrovic Marina
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.03.23
POSZT
Átlövő
MEZ
77
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Dudás Georgina
SZÜLETÉSI IDŐ
1996.02.03
POSZT
irányító, átlövő
MEZ
3
KLUB(OK)
Kisvárda
NÉV
Khakunova Mariia Valerevna
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.09.24
POSZT
irányító, bal átlövő
MEZ
36
KLUB(OK)
Kisvárda
TÁMOGATÓINK