facebook
2018-04-05 12:22:08

A Ferencváros 18 és a Győr 12 mérkőzésből álló győzelmi sorozata után aktuálisan a Kisvárda Master Good SE-é a harmadik leghosszabb sikerszéria a női NB I-ben. A várdaiak legutóbb január 13-án kaptak ki a Ferencvárostól (18–34), azóta nyolc bajnokit nyertek meg sorozatban.

Fel is kapaszkodtak a tabella ötödik helyére, megelőzve mások mellett a Vácot és a Siófokot is. Arra pedig minden esély megvan, hogy tovább írja a sikertörténetét a KKC, hiszen pénteken (kezdés ezúttal 17 órakor) a tizennégyes mezőnyben a 11. helyen álló, a legutóbbi öt mérkőzését elveszítő MTK lesz a vendég a kisvárdai tornacsarnokban.

– Nagyon bízom benne, hogy meglesz a kilencedik sikerünk, de mint a korábbiakat sem, ezt a győzelmet sem adják majd ingyen – mondta Vlatko Djonovics, a kisvárdai csapatnál még százszázalékos montenegrói edző. – Látva az MTK néhány mérkőzésének felvételét, megállapítottam, hogy támadásban erős csapatról van szó, amely viszont védekezésben többször is hibázik. Ezeket kell majd nekünk kihasználni, miközben törekedni arra, hogy a védekezésünk éppúgy meccsről meccsre javuljon, ahogyan eddig is.

Amennyiben nyer a Kisvárda (és mondjuk a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően a Siófok legyőzi a Dunaújvárost), akkor a csapat pontszámban beérheti a negyedik helyen álló Kohászt. Csakhogy utána nem akármilyen sorozatba kezd a KKC, hiszen sorrendben a Siófokkal, a Győrrel, az Érddel, a Dunaújvárossal és a Ferencvárossal játszik.

– Nagyon komoly mérkőzéseink lesznek a következő egy hónapban, hiszen az MTK elleni mérkőzést követően a Magyar Kupa négyes döntőjének résztvevői valamint a szintén erős Dunaújváros vár ránk – mondta erről Vlatko Djonovics. – Ezért is fontos, hogy nyerjünk pénteken, hiszen megfelelő önbizalmat szerezhetünk a ránk váró nagy feladatokra. Sajnos, a balszélső szerepköre Samira Rocha kiesésével nem megoldott, hiszen Marincsák Nikolett is megsérült, Karacs Jázmin még rutintalan ahhoz, hogy betöltse azt a szerepkört, így egyelőre gondolkodom a megoldáson.


TÁMOGATÓINK