facebook
2017-10-08 20:27:22

Triscsuk Krisztina góljaira Walfisch Mercédesz – jobbára hetesekből – még válaszolgatni tudott, de amikor a játékot végül vállaló Samira Rocha is be-betalált, akkor két góllal meglépett a Várda. A lelkes csabaiak Zöldi-Tóth Katalin beállós pozícióból szerzett góljaival egyenlítettek, de a vezetést egyszer sem tudta átvenni a házigazda. A vendégek 6–6 után hat gólt dobtak úgy, hogy szinte minden pozícióból betaláltak, és közben csak egyet kaptak.

A szünetbeli négygólos vendégvezetés hamar kettőre olvadt, de még mielőtt jobban belelkesedtek volna a lilák, zsinórban hat gólt szereztek a várdaiak, és 21–13-as vezetésüknél nagyon úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs. Ebben a periódusban, és később sem bírtak a hazaiak Triscsuk Krisztinával, aki tavalyi gólkirályhoz méltó teljesítménnyel tucatnyi gólt szerzett, miközben a tavaly még csabai színekben szereplő Triffa Ágnes is remekelt a kapuban.

A hátralévő húsz percben gyakorlatilag felváltva estek a gólok, a Kisvárda az első után a második félidőt is négy góllal nyerte meg, és második idegenbeli meccsén is begyűjtötte a két pontot a mostani bajnokságban.

NB I: 4. forduló

Békéscsabai ENKE–Kisvárda Master Good SE 24–32 (11–15)

Békéscsaba, 800 néző, v.: Herczeg, Südi.

Békéscsaba: Györkös – Kovács A. 2, Gidai 1, Mihálffy, Kovacsevics 6, Walfisch 8/4, Szarka A. Csere: Popovics (kapus), Zöldi-Tóth 3, Vukajlovics 1, Pintér Zs., Bottó 3, Pénzes. Edző: Skaliczki László.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 1, Umanec 1, Triscsuk 12/2, Milanovic-Litre 2, Hakunova 3, Rocha 4. Csere: Triffa (kapus), Szabó V. 1, Radojevics 3, Dmitrovics 3/1, Mihovics 1, Karacs, Tarjányi 1. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 1–3, 8.: 4–5, 14.: 6–6, 23.: 7–12, 29.: 10–14, 32.: 13–15, 40.: 13–21, 45.: 15–24, 46.: 17–24, 54.: 20–29.

Kiállítások: 6, illetve 10 perc. Hétméteresek: 5/4, illetve 3/3.

Mesterszemmel

Skaliczki László: – A mérkőzésnek volt olyan szakasza, amikor szépen haladtunk addig, amíg el nem fáradtunk. Pozitívumokat láthattunk akkor, amikor a második félidő elején megnyitottuk a védekezésünket.

Mátéfi Eszter: – Örülök a győzelemnek és annak, hogy a legutóbbi hazai vereségünk alkalmával, amit elrontottunk, most kijavítottuk. Sok jó egyéni teljesítmény akadt, de nem akarok kiemelni senkit, igazi csapatteljesítménnyel győztünk

- Friss Média -


TÁMOGATÓINK