facebook google+ twitter youtube rss
2019-03-26 21:25:44

Több mint két hét után ma Dunaújvárosban lép ismét pályára bajnoki mérkőzésen a Kisvárda NB I.-es csapat. A Duna–parti alakulat március 6-án játszott utoljára bajnoki meccset, akkor Győrben kapituláltak, majd március közepén a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében előbb a Ferencvárostól kaptak ki, míg a bronzcsatában az Érd ellen maradtak alul, így a negyedik helyen végeztek.

Múlt pénteken a Magyarországon edzőtáborozó kínai válogatottal mérkőztek meg, György László tanítványai közül hiányoztak a felnőtt- és utánpótlás-válogatottban szereplő játékosok, így a felnőttkeret állandó tagjai közül Kazai Anitára, Szekerczés Lucára és Grosch Vivienre sem számíthatott a szakvezetés. Ott volt viszont a kezdőben Camila Micijevic, aki 2018 júliusában szenvedett súlyos térdsérülést, ám György László már támadásban és védekezésben is pályára küldte a horvát válogatott átlövőt, aki négy góllal vette ki részét a magabiztos sikerből.

A csapatunk legutóbb március 8–án játszott bajnoki mérkőzést, akkor hazai pályán nem bírt a Debrecennel. A hosszú bajnoki szünetben egy edzőmérkőzés szerepelt a programban, március 14–én Debrecenben döntetlent játszottunk a helyi élvonalbeli együttessel. Nem könnyítette meg a szakmai stáb munkáját, hogy hét játékos is hazája válogatottkeretével készült, Pásztor Bettina a magyar B válogatottal, Tamara Radojevic és Ana Tomkovic a szerb, Weronika Kordowiecka a lengyel, Andrea Klikovac a montenegrói, Marianna Rebičová a szlovák, Tamires Morena pedig a brazil női kézilabda-válogatottal vesz részt összetartáson.

A két csapat őszi mérkőzésén magabiztos, hétgólos kisvárdai siker született, a találkozón Hakunova kilenc akciógóllal a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Az előttünk álló feladatról Dévényi Jánost, edzőt kérdeztük.

– Nem túl jó előjelekkel utazunk Dunaújvárosba. Érdemben utoljára a debreceni edzőmérkőzésen tudtunk készülni, hiszen válogatott játékosaim hétfőn este tértek vissza. Nagy részük Spanyolországban vett részt felkészülési tornán, és elmondásuk szerint sok időt töltöttek a pályán, így fáradtan érkeztek vissza. Konkrétan a mai mérkőzésre egy foglalkozással tudtunk készülni, az is inkább regeneráló jellegű volt, valamint taktikai elemeket gyakoroltunk, és átvettünk pár támadási variációt is – avatott be minket a részletekbe a mester. – Természetesen nem feltartott kézzel lépünk pályára, mindent meg fogunk tenni a sikerért.


KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
Kisvárda Master Good SE
Szombathelyi Női Kézilabda
2019-09-01 18:00 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
JEGYINFÓ
A mérkőzésig hátralévő idő:
Nap Óra Perc MP
UTOLSÓ MÉRKŐZÉS
26
Kisvárda Master Good SE
24
MTK Budapest
2019-07-09 11:09 | Kisvárda, Városi Sportcsarnok
UTÁNPÓTLÁS HÍREK
Mindkét utánpótlás csapatunk győzni tudott
2018 december 27.-én három napos utánpótlás torna vette kezdetét Kisvárdán
Az U14-es csapatunk továbbra is veretlen
​Kisvárdai KC - Csepel DSE​ 29-29 (14-15)
EREDMÉNYEK, TABELLA
Csapat m gy d v lg kg gk p
1 Győri AUDI ETO KC 0 0 0 0 0 0 0 0
2 FTC-Rail Cargo Hungaria 0 0 0 0 0 0 0 0
3 Siófok KC 0 0 0 0 0 0 0 0
4 Érd-Handball 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Ipress Center-Vác 0 0 0 0 0 0 0 0
6 DVSC SCHAEFFLER 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Alba Fehérvár KC 0 0 0 0 0 0 0 0
8 Kisvárda Master Good SE 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Dunaújvárosi Kohász KA 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Mosonmagyaróvári Kézilabda Club 0 0 0 0 0 0 0 0
11 MTK Budapest 0 0 0 0 0 0 0 0
12 Békéscsaba ENKSE 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Szombathelyi Kézilabda Klub 0 0 0 0 0 0 0 0
14 Szent István Sportegyesület 0 0 0 0 0 0 0 0
EREDMÉNYEK
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
JÁTÉKOSOK
NÉV
Bárány Krisztina
SZÜLETÉSI IDŐ
1994.01.24
POSZT
balátlövő
MEZ
10
MAGASSÁG
190 cm
SÚLY
84 kg
KLUB(OK)
Veszprém, DVSC, Szeged KKSE, Hypo
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Samira Rocha
SZÜLETÉSI IDŐ
1989.01.26
POSZT
balszélső
MEZ
4
KLUB(OK)
Hypo, Zvezda, OGC Nice
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Brazil
NÉV
Tena Petika
SZÜLETÉSI IDŐ
2000.06.16
POSZT
balátlövő
MEZ
5
KLUB(OK)
HC Podravka
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Radojevic Tamara
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.06
POSZT
irányító
MEZ
20
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar/Szerb
NÉV
Udvardi Laura
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.07.17
POSZT
jobbszélső
MEZ
7
KLUB(OK)
DKKA, Mohácsi TE, Szombathelyi KKA
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Dombi Luca
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.11.17
POSZT
beálló
MEZ
13
KLUB(OK)
Békéscsaba, Mosonmagyaróvár, DKKA
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Kondášová Isabel
SZÜLETÉSI IDŐ
1997.07.14
POSZT
kapus
MEZ
16
KLUB(OK)
Kisvárda
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Pásztor Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.12.01
POSZT
kapus
MEZ
12
KLUB(OK)
Győri Audi ETO, Veszprém Barabás KC, DVSC-TVP
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Vesna Milanovic Litre
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.05.30
POSZT
Beálló
MEZ
23
KLUB(OK)
Lokomotiva Zagreb, RK Podravka, Győri Audi ETO KC, RK Krim
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Horvát
NÉV
Siska Pálma
SZÜLETÉSI IDŐ
1992.09.16
POSZT
átlövő
MEZ
24
KLUB(OK)
DVSC-TVP, Kecskemét
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Lajtos Nóra
SZÜLETÉSI IDŐ
1985.09.21
POSZT
kapus
MEZ
74
KLUB(OK)
DVSC-TVP, MTK-Budapest
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Veronika Habankova
SZÜLETÉSI IDŐ
1995.07.26
POSZT
jobbátlövő
MEZ
26
KLUB(OK)
IUVENTA Michalovce
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Szlovák
NÉV
Milosevic Tímea
SZÜLETÉSI IDŐ
1991.06.29
POSZT
bal szélső
MEZ
11
KLUB(OK)
ZRK Izvor Bukovicka Banja
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Orbán Adrienn
SZÜLETÉSI IDŐ
1986.10.01
POSZT
jobbszélső
MEZ
18
KLUB(OK)
Győri Audi ETO, Győrújbarát KSC, Komáromi AC, Váci NKSE
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
NÉV
Dajka Bettina
SZÜLETÉSI IDŐ
1990.10.02
POSZT
irányító
MEZ
6
KLUB(OK)
Ferencvárosi TC, Siófok KC, Mosonmagyaróvár, Békéscsaba, Szeged KKSE, Kecskeméti NKSE
ÁLLAMPOLGÁRSÁG
Magyar
TÁMOGATÓINK