facebook
2023-03-27 15:50:45

Meglehetősen illusztris társaságba került csapatunk azzal, hogy szombaton bajnoki mérkőzésen legyőzte a Vácot. Rajtunk kívül ez csupán a Győrnek, a Ferencvárosnak, a Debrecennek és a Mosonmagyaróvárnak sikerült az aktuális kiírásban eddig. Siska Pálmáék régóta vártak erre a sikerre, a legutóbbi kilenc egymás elleni találkozójukon mindössze egy döntetlenre futotta erőnkből.

Alaposan meg is dolgoztunk ezért a két pontért, a végig szoros találkozón tizenhat alkalommal mutatott döntetlent az eredményjelző, kétszer háromgólos hátrányba is kerültünk, de mindig volt erőnk visszakapaszkodni és igazi csapatként örülhettünk a végén. A lefújás után érthetően nyilatkozott elégedetten az együttesünk vezetőedzője, Bányász-Szabó Valéria.

Boldog vagyok, mert a jól szervezett Vác ellen mindig bravúr nyerni, és nagyon ránk fért már egy ilyen győzelem. Igazi csapatmunkával értük el a sikert, a második félidőben pedig nem volt hullámvölgyünk. A ziccereket értékesítettük, a védekezés végig nagyszerűen működött.

A vendégek mestere természetesen csalódottságának adott hangot.

Fájó kimondani, de megérdemelten nyert a Kisvárda, mert bizonyos játékelemekben felülmúlt bennünket. Olyasmiben maradtunk alul, ami eddig az erősségünknek számított. Hatalmas a pofon, és nem azért, mert Kisvárdán nem lehet veszíteni, hanem mert akadtak olyan periódusok, amikor eldönthettük volna a meccset, ennél fogva saját magunkat vertük meg – fogalmazott Herbert Gábor.

A hazai sikeréből nyolc találatával oroszlánrészt vállalt Karnik Szabina, aki igazi vezér volt a pályán.

Ez egy igazi csapatmunka volt. Büszke vagyok a lányokra, mert ha hibáztunk is, mindig volt valaki, aki kijavította azt. Ebből a győzelemből erőt meríthetünk a folytatásra – mondta csapatkapitányunk.

Folytatás szombaton Balatonbogláron a NEKA vendégeként.




TÁMOGATÓINK