facebook
2019-02-12 17:21:35

Az előző szezonban a negyedik fordulóig jutott a csapat a Magyar Kupában, akkor a Vác ellen véreztünk el hazai pályán. Az idei kiírásban előbb az NB I/B-s Szent István csapatát, utána pedig az MTK-t idegenben legyőzve jutottunk az ötödik körbe, ahol az Érd volt az ellenfelünk a legjobb négy közé jutásért.

Szombaton csak fellángolásai voltak a sokat hibázó Kisvárdának a védekezését jól megszervező Pest megyeiek ellen. Dévényi János, vezetőedző értékelte a mérkőzést.

– Teljesen megérdemelten jutott tovább az Érd, végig uralták, kézben tartották a meccset – kezdte értékelését a szabolcsiak mestere.

– Az első félidőben kissé álmosan kezdtünk támadásban és védekezésben is. A csapat próbálta végrehajtani a taktikai utasításokat, azonban túl sokat hibáztunk. Voltak jó periódusaink is, de ez csak arra volt elég, hogy csökkentsük a különbséget a remekül védekező hazaiak ellen.

– A második félidő első tíz percében eldőlt a mérkőzés, kialakult a hét-nyolc gólos hazai vezetés, utána már csak szaladtunk az eredmény után. Támadójátékunk nagyon lassú és körülményes volt, esélyünk sem volt a mérkőzés megnyerésére. A jövőben többet várok a csapatomtól.

A mérkőzés első nyolc percében hét védést is bemutató Pásztor Bettina csalódottan nyilatkozott a lefújás után.

– Nagyon csalódott vagyok, mert tudtuk, hogy milyen lehetőség előtt állunk. Sajnos a nagy akarás görcsösségbe csapott át. Az első játékrészben rengeteg hibát vétettünk, főleg támadásban, egy Érd szintű csapat ellen ez egyszerűen nem fér bele. A második félidő elején a védekezésünk is szétesett, tetemes hátrányba kerültünk, így minden esélyünket elveszítettük a továbbjutásra.

Csapatunk vasárnap a Fehérvár együttesét fogadja.


TÁMOGATÓINK