facebook
2021-03-01 15:11:51

A kézilabdához valamit is konyítók tisztában voltak azzal, hogy vasárnap nem a mi csapatunk a Győr elleni mérkőzés esélyese. Arra azonban csak kevesen számítottak, hogy a végére ekkora különbség alakul ki a két a felek között (12-38).
Az előző szezonban szintén huszonhat góllal nyertek a Rába-partiak Győrben, akkor valamivel jobban működött a támadójátékunk, hiszen tizenkilenc találatig jutottak a lányok. Ezúttal viszont nem sikerült feltörniük a mérkőzésen végig feszes győri védekezést és mindössze tizenkét gólt szereztünk.


- Ez nem olyan teljesítmény volt, amit elvártunk magunktól és ez most teljesen független attól, hogy a világ legjobb csapata volt az ellenfelünk. Ennél sokkal többet kell nyújtanunk a játék minden elemében. Úgy érzem, hogy a csapat a NEKA elleni mérkőzés után kiengedett mentálisan, pedig az utóbbi napokban azt sulykoltuk, hogy tartsuk feszesen magunkat, mert hosszú még a bajnokság.
Azt kértem a lányoktól, hogy a Győr ellen nincs rajtunk nyomás, ezért játszunk bátran és felszabadultan, ezt nem sikerült megvalósítanunk. Csalódás volt, mert ilyen játékot nem engedhetünk meg magunknak senki ellen – értékelte a találkozót vezetőedzőnk, Bakó Botond.


TÁMOGATÓINK