facebook
2017-04-06 11:48:32

A pénteki (kezdés 18 órakor), Siófok elleni hazai bajnoki alkalmas lehet arra, hogy megszilárdítsuk helyünket a kiesést jelentő vonal felett.

– Így van, hiszen az utóbbi időszakban a három ponttal és két helyezéssel előttünk álló Siófok sem nagyon remekel, és inkább hazai pályán szerzi a pontjait, ahonnan most ki kell mozdulnia, és ezt szeretnénk kihasználni – mondta Dévényi János, a kisvárdaiak edzője. – Négy hazai mérkőzésünk van még hátra a bajnokságban, ezek közül a Ferencváros elleni más tészta lesz, de a többi hármat, a Siófok, az MTK és a Budaörs ellenit meg akarjuk nyerni. Így aztán nem lehet más tervünk a pénteki mérkőzésre vonatkozólag sem, mint a két pont itthon tartása.

A két csapat október 29-i, Balaton-parti mérkőzését úgy nyerte meg 35–29-re a Siófok, hogy beállósuk Aszma el-Gaui tízszer is bevette a kisvárdai kaput. A magyar útlevéllel is rendelkező játékos azóta már Győrbe távozott, de így is akad bőven olyan kézilabdázó, akikre figyelnünk kell.

– A francia Estelle Nze Minko olimpiai bronzérmes, Triscsuk Krisztina vezeti a góllövőlistát és a széleken sem akárkik játszanak – beszélt az ellenfél kulcsembereiről Dévényi János. – Az ő kikapcsolásuk kulcskérdés lesz, miközben azon is sok múlik majd, hogy a helyzeteket miként értékesítjük. Egyedül a kapus Madalina Puscas bajlódik bokasérüléssel, a mezőnyjátékosok közül mindenki egészséges, jó a hangulat, és győzelemmel szeretnénk lépni egy újabbat a bennmaradás kiharcolása felé.

Hogy a megkötött szerződések igazán érvényesek legyenek…

- Neviczki Csaba -


TÁMOGATÓINK