facebook
2021-04-02 10:50:18

Szombaton az MTK vendégei leszünk a bajnokság 17. fordulójában.

A két gárda fordított felállásban januárban találkozott egymással, akkor az idény egyik legjobb játékával mégsem sikerült pontot szereznünk, ugyanis a végén Szöllősi-Zácsik Szandra egy véleményes büntetőt értékesítve megszerezte az MTK-nak a győzelmet.

- Sokat foglalkoztunk azzal, mind egyéni, mind csapatszinten, hogy azokat az apró lépéseket meg tudjuk tenni, amelyek elválasztanak bennünket egy komoly sikertől. Sokkal ideálisabb lett volna, ha folyamatosan játszunk, hiszen négy hete nem léptünk pályára, most pedig idegenben kell helyt állnunk. Papíron nem mi vagyunk az esélyesek, ettől függetlenül fontosnak tartom, hogy ki tudjuk vinni azt a pályára, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk. Bízom benne, hogy nem lesznek nagy hullámzások a játékunkban. Ilyen nagy szünet után nem várható, hogy hatvan percen keresztül magas szinten és hiba nélkül kézilabdázzon a csapat. Az a feladatunk, hogy élvezzük a játékot és megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot – fogalmazott vezetőedzőnk, Bakó Botond.

A két csapatot a tabellán mindössze egy helyezés választja el, az MTK a hetedik, míg mi a nyolcadik helyen állunk. Pontszámban azonban nagyobb a különbség közöttük: Golovin Vlagyimir alakulata huszonegy, csapatunk pedig tizenkét pontot gyűjtött eddig, ráadásul a fővárosiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

- El kell hinnünk, hogy nem vagyunk esélytelenek. Ha minden jól működik, akkor lehet reális esélyünk. Ahhoz azonban, hogy nyitott legyen a mérkőzés és egy szoros végjátékban esetleg a mi javunkra dőljön el, nagyon fegyelmezetten és motiváltan kell játszanunk az első pertől kezdve.

TÁMOGATÓINK