facebook
2022-05-07 20:58:45

A hetedik hely megszerzéséért folytatott harcban Érden kellett volna megtennünk az első lépést. A Pest megyeiek azonban nem adják olcsón a bőrüket, bizonyították ezt Vácon és Dunaújvárosban, ahol három, míg Székesfehérváron két góllal kaptak ki. A mi szempontból remekül indult a szombati mérkőzés, Tamara Radojevics hetesével és két kemény védekezésből szerzett labdából könnyű gólokat dobva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Bő negyedóra elteltével Dombi Luca találatával már három volt a differencia a javunkra. Ekkor kikérte idejét a hazaiak mestere, Horvárh Roland. A rövid pauza alatt rendezték soraikat és négy perc alatt ledolgozták hátrányukat, ehhez az is kellett, hogy rendre belehibáztunk támadásba és még büntetőt is vétettünk. Megakadt az addig jól működő gépezetünk, míg az első tizenhét percben hétszer voltunk eredményesek, addig a félidő hátralévő idejében mindössze háromszor kezdtek közepet az érdiek. A szünetre a hazaiak vonulhattak minimális előnnyel.

Fordulás után sem tudtunk megújulni, rengeteg hibát vétettünk elöl. Eladott labdák, technikai hibák, vérszegény lövések jellemezték támadójátékukat, még emberelőnyből sem tudtunk eredményesek lenni. A második játékrészben első találatunkat 13 perc elteltével Karnik Szabina szerezte hetesből, az első akciógólunkra pedig további nyolc percet kellett várni. Hátul viszont rendben voltunk, az érdiek sem jeleskedtek gólszerzésben, így az utolsó pillanatokig nyitott volt a találkozó. Az utolsó percben egy kivédekezett támadást követően még az egyenlítés lehetősége is felcsillant, Radojevics Tamara lövését azonban Hadfi Gréta könnyedén hárította.

Érd - Kisvárda Master Good SE 18-17 (11-10)

Érd, 400 néző. V: Őri, Pozdena.

Érd: Hadfi – Bódi 2, Vukaljovics 7, Szabó 2, Sztankovics 3, Kopecz 3/2, Fekete 1. Csere: Kántor (kapus), Horváth, Mód, Paróczy, Mézes. Edző: Horváth Roland.

Kisvárda: Mátéfi. – Udvardi, Karnik 6/1, Radojevics 4/3, Dombi L. 3, Juhász 1, Sztamenics 2. Csere: Mészáros-Mihálffy, Bouti, Siska 1, Dombi K.
Edző: Bakó Botond.

Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–3, 13. p.: 4–4, 17. p.: 4–7, 24. p.: 8–7, 38. p.: 13–10, 45. p.: 14–12, 53. p.: 16–14, 57. p.: 17–16. Kiállítások: 6, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, illetve 6/4

Mesterszemmel:

Horváth Roland: – Elismerésem a lányoknak! Fantasztikusan küzdöttek, harcoltak. Érezték a mérkőzés tétjét, és örülök annak, hogy megint egy kicsit előreléptünk, ezúttal kapusteljesítményben és védekezésben is javultunk. Tudtam, hogy kevés gól lesz, mert akkora védői vannak a Kisvárdának, hogy nehezen tudjuk átverekedni magunkat rajtuk, de a védekezésért és a kapusteljesítményért szívből gratulálok a játékosaimnak!

Bakó Botond: – Támadásban értékelhetetlent nyújtottunk, az összes megszerzett labdánkat visszaadtuk az Érd kezébe, s valamennyi ziccerünket elhibáztuk a kapussal szemben. Tizennyolc kapott gól az rendben van, de a tizenhét lőtt tragikus. Most még nem tudok erre a vereségre mit mondani.

fotó:érdhandball


TÁMOGATÓINK
Tippmix Opel Coop Mastergood Várda Sport Hotel Coffee Tea Area VárdaPlex Aquacinema Frissmédia FrissFM Transitspeed Warda Coffee Roasters Agrolánc Kisvárda Fonyódi Ásványvíz