facebook
2021-02-14 20:40:41

Szombaton U14-es fiúcsapatunk Berettyóújfaluban járt, ahol a tervek szerint két mérkőzést várt rájuk. Azonban a Balkányi Ifjúsági SE nem jelent meg, így csupán a Hajdúszoboszlóval mérte össze erejét Kerezsi Béla csapata. A gólszegény találkozót végül a hajdúságiak nyerték meg. U14-es fiaink a tervek szerint legközelebb február 28-án mutatják meg magukat, egyelőre azonban a helyszín ismeretlen.

Kisvárdai KC-Hajdúszoboszló 8-16 (3-5)

Berettyóújfalu, zárt kapuk mögött, v.: Kiss, Mihucz-Gál.

Kisvárda: Demeter Bence (kapus), Csonka Nándor, Rubóczki Zénó, Simon Zsombor 3, Szabó Bence, Király Péter, Vass Dániel 1, Oláh Bence 2, Farkas Gergő 1. Edző: Kerezsi Béla.

Kiállítások: 2 perc, illetve nem volt. Hétméteresek: 0, illetve 2/2.

- Bő három hónap után játszottunk újra mérkőzést, helyzetünket nehezítette, hogy négy hiányzónk is volt. Ezúttal ennyire voltunk képesek – értékelt Kerezsi Béla.


TÁMOGATÓINK