facebook
2019-05-04 09:24:46

Pénteken a Ferencvárost fogadta a Kisvárda NB I.-es csapata. A mérkőzés előtt a bemutatásnál a helyi műsorközlő nemcsak a játékosokat, vezetőket, hanem éppen a mérkőzés napján 120. születésnapját ünneplő Ferencvárost is köszöntötte. Mint az várható volt, a héten sérülést szenvedő Radojevics ugyan nevezve volt, de már a pacsizásnál látszott, hogy nem fog pályára lépni, a többi játékossal ellentétben sétálva köszöntötte az ellenfelet. A fővárosiak kezdték jobban a meccset, a hazaiak hibáit kihasználva a nyolcadik percben már 4-1-re vezettek. Elek Gábor ebben az időszakban egyet cserélt támadás és védekezés között, Mészárost Pena váltotta. Nem kellett sokat várni az első időkérésig, Dévényi János a tizedik percben rendelte magához az övéit, az időkérés után rögtön eladta a labdát a szabolcsi csapat, amelyből a fővárosiak tovább növelték az előnyüket. Bíró Blanka remekül védett, amelyből lerohanás után Márton és Klujber rendre eredményes volt, utóbbi úgy jutott nyolc találatig az első játékrészben, hogy egyetlen percet sem töltött a pályán felállt fal elleni támadásban. Az első félidőben a legnagyobb különbség nyolc volt a zöld-fehérek javára, amiből meg is maradt kettő a félidő végéig.

Fordulás után két szélsővel frissítette csapatát Elek mester, érkezett Lukács és Schatzl. Lazult a Fradi védelme és ezt jól használta ki a Kisvárda, különösen Hakunova volt elemében, de az időközben kapuba beálló Kordowiecka is hozzátette a magáét, előbb Klujber, majd Kovacsics büntetőjét hatástalanította. Dévényi János csapata klasszikus irányító hiányában hol három átlövővel, hol Benkóval a közepén támadott. A félidő derekánál már csak kettő volt közte, ekkor sebességet váltott a Ferencváros, Lukács két találattal gyorsan lehűtötte az egyre lelkesebben drukkoló hazai szurkolókat. A mérkőzés utolsó lehetősége Lukács előtt adódott, de átemelését a lengyel hálóőr egyszerűen lehúzta. A Ferencváros erőit jól beosztva megérdemelten vitte el a két pontot, de a hazaiak előtt is le a kalappal, mert ebben a hiányos felállásban a meccset egy pillanatra sem feladva, végig küzdötték a mérkőzést.

Kisvárda-Ferencváros 27-32 (12-18)

Kisvárda, 1009 néző, v.: Marton Zs., Szabó E.

Kisvárda: Pásztor B.-Orbán, A. Klikovác, Hakunova 4, Morena 1, Guialo 3, Milosevics 2. Csere: Kordowiecka (kapus) Rebicová, Milanovics-Litre, Tomkovics 5, Avgyekova, Benko 11/7, Soltész Edző: Dévényi János.

Ferencváros: Bíró-Faluvégi 2, Klujber 9/5, Háfra 1, Mészáros 1, Kovacsics 3/1, Márton 1. Csere: Szikora, Szemerey (kapus) Pena 4/1, Pásztor N. 1, Klivinyi 2, Schatzl 4, Lukács 4, Tóth. Edző: Elek Gábor.

Kiállítások: 8, illetve 4 perc. Hétméteresek: 7/7, illetve 9/7.

Az eredmény alakulása: 7. perc: 1–4. 13. p.: 4–7. 17. p.: 4–11. 25. p.: 9–15. 35. p.: 15–19. 46. p.: 20–23. 51. p.: 23–25. 54. p.: 23–29

Mesterszemmel

Dévényi János:– Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, ugyanis meghatározó emberünk hiányzott. Idegesen kezdtük a meccset, nem azt játszotta a csapat amit mit megbeszéltünk. A második félidőben sikerült közelebb zárkóznunk, de a Fradi ritmust váltott és eldöntötte a találkozót.

Elek Gábor:– Óriási terhelés végén vagyunk, két hét alatt négy mérkőzést kellett lejátszanunk, nem is akármilyeneket. A Kisvárda érdi győzelme tiszteletet parancsolt, ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést. Később lanyhult a fegyelem, feljött a hazai csapat, de a végére növelni tudtuk a különbséget.


TÁMOGATÓINK