facebook
2018-01-31 20:36:00

Amikor júliusban elkezdte az edzéseket a mostani bajnokira a Kisvárda Master Good SE, aligha hihették volna az NB I-es női csapatnál, hogy az első fordulóban a montenegrói Vlatko Djonovics lesz a csapat edzője. Csakhogy a szeptember közepére kiírt meccsnek harmadik nekifutásra január utolsó napján találtak időpontot. Addigra meg sok minden történt Várdán (mondjuk két hete a Magyar Kupában kapott ki hazai pályán ugyanettől az ellenféltől), többek között az is, hogy Mátéfi Esztert a délszláv szakvezető váltotta.

Ahogy ígérte, az új edző nem nyúlt bele a csapatba, ugyanazok játszottak belső posztokon és széleken is, mint utóbb Mátéfi Eszternél. A legfőbb változás abban volt, hogy a kapus nélküli emberhátrányos játékban nem Tarjányi Szilvia, hanem Marina Dmitrovics került pályára. Djonovics állítólag megnézte a KKC utóbbi öt-hat mérkőzésének felvételét, hát nem tudjuk, hogy a szerdán látottak ráismert-e akkori csapatára. Mert mi nem.

Leginkább Tamara Radojevics kapott szárnyakat, aki végre lőni is mert (és talált is!), Triscsuk Krisztinán pedig már a DVSC ellen is látszott, hogy átlendült a holtponton. A Vác jobbára csak hetesből talált be (háromból hármat étékesített Karoline De Souza), úgyhogy a védekezés rendben volt, ezt megállapítottuk 11–6-nál. Mielőtt olvadozni kezdtünk volna a gyönyörtől, a Vác felzárkózott egy gólra, azért is, mert labdaeladások után két üreskapus gólt ajándékozott ellenfelének a házigazda. Az időkéréssel rendezte a sorokat Djonovics mester, és Ivana Mihovics ziccerével szünetig a négygólos előnyre is volt esély, de a lövését Suba Sára védte.

A megnyugtató előny a második félidő első tíz percében sem akart kialakulni, holott kikerekedett a szemünk, amikor Vesna Milanovic-Litre neve mellé már a negyedik találatot könyvelhettük el – neki sem a gólszerzés volt a fő fegyvere eddig. Csakhogy a játékvezetők túl könnyen osztogatták a várdai kisbüntetéseket és azzal párhuzamosan a váci heteseket, így a vendégek nem hagyták magukat lerázni.

Aztán Triscsuk nyolcadjára és tizedjére akkora gólokat lőtt, hogy csak úgy füstölt (közben egy hetest is bepüfölt), meg lett a vágyott négygólos differencia, mert közben Triffa Ágnes is remekelt a kapuban. Szanja Radoszavljevics ejtését például úgy kapta le, mint más a legyet. Samira Rochát sem láttuk olyan egykedvűnek, mint két hete a Vác ellen, amikor labdát sem kapott a szélen, most ha úgy hozta a sors, szerzett magának.

Úgyhogy tényleg sok minden változott Várdán. Leginkább az, hogy a lányok megtanultak nyerni. Miután a szívósan küzdő váciak közül 28–26-nál Dijana Jovetic a saját térfeléről az üres kapu mellé lőtt, mindez valósággá is vált, mert a vendégek jobbszélsőjének utolsó gólja már csak a szépségtapaszra volt elég.


NB I, női: 1. forduló

Kisvárda Master Good–GVM Europe-Vác 28–27 (15–12)

Kisvárda, 1093 néző, v.: Herczeg, Südi.

Kisvárda: Triffa – Orbán A., Hakunova 1, Radojevics 8/2, Milanovic-Litre 5, Triscsuk 10/1, Rocha 3. Csere: Dzsukeva (kapus), Dmitrovics, Umanec, Marincsák, Mihovics 1, Szabó V., Dudás G. Karacs J. Edző: Vlatko Djonovics.

Vác: Arenhart – Jovetic 5, Barján 3, Helembai, Souza 7/6, Kovács P. 2, Radoszavljevics 3. Csere: Suba (kapus), Kácsor 3, Hámori 1, Szamoránsky P. 1, Lakatos R. 2, Diószegi, Szondi. Edző: Szilágyi Zoltán.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 3–0, 12.: 6–5, 17.: 11–6, 25.: 13–12, 37.: 17–16, 42.: 20–17, 50.: 26–22, 55.: 27–25.

Kiállítások: 14, illetve 10 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 6/6.

Mesterszemmel

Vlatko Djonovics: – Nagyon jó csapatot győztünk le, ez növeli a siker értékét. Biztos vagyok benne, hogy tudunk még fejlődni.

Szilágyi Zoltán: – Nagyot küzdött a Kisvárda, és a mérkőzés képe alapján megérdemelten nyert a mérkőzést. Sajnos nagyon dekoncentráltan kezdtünk, majd visszajöttünk ugyan a mérkőzésbe, de a második játékrészben sem állt össze a kép, így csak magunkat okolhatjuk, hogy pont nélkül távoztunk.


TÁMOGATÓINK