facebook
2021-08-16 09:29:52

Élvonalbeli csapatunk július 19-én kezdte meg felkészülését a 2021/2022-es szezonra. A kerethez egy hét után csatlakozott a Strandkézilabda Európa-bajnokságon részt vevő Mátéfi Dalma, valamint a junior kontinenstornán diadalmaskodó magyar válogatott két tagja, Juhász Gréta és Mérai Maja, a közös munkát viszont nem kezdte el Katona Flóra, aki családi okok miatt kérte szerződésének felbontását. Az első négy hétben a számtalan edzés mellett öt felkészülési mérkőzésen is pályára léptek Dombi Lucáék, a múlt hetet Nyíradonyban, a Debrecen elleni találkozóval zárták. A mögöttük hagyott időszakban elvégzett munkáról és tapasztalatairól faggattuk vezetőedzőnket, Bakó Botondot.

- Félúton tartunk a felkészülésben, nagyjából ott tartunk, ahogy elterveztük. Kisebb sérülések azonban hátráltatták a munkánkat, szerencsére ezek nagyobb része rendbe jött, hétfőtől ismét bevethető állapotban lesz már Siska Pálma és Dombi Katalin. Katona Flóra kiesése azért gondot okozott, mert Udvardi Laura ismét egyedül maradt jobbszélső pozícióban, ezért kiemelten kell ügyelnünk arra, hogy nehogy túlterheljük. A lányok becsületesen, maximális odaadással végzi feladataikat, panaszom nem lehet rájuk. Az első edzőmérkőzéseinken védekezésben próbálgattunk néhány variációt ezeken még dolgoznunk kell, szerencsére azonban van még időnk a tökéletesítésre. Örömteli, hogy Karnik Szabina jól halad a rehabilitációval, végzi az erőnléti munkát, lövőedzéseket végez, ha minden rendben megy, akkor legkésőbb október végén pályára léphet.

- A negyedik hetünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, váratlan betegségek teljesen felborították a programunkat. Nyíradonyba úgy mentünk el, hogy Bouti Fruzsina előtte két napot nem edzett és Termány Rita, valamint Mészáros-Mihálffy Adrienn sem teljesen egészségesen játszott a Loki ellen, Juhász Gréta Romániában utazáskor betegedett meg, ő egy edzéssel a háta mögött vállalta a játékot pénteken. Ezek meg is látszottak a mérkőzésen, mert annak ellenére, hogy jól kezdtünk és vezettük is három góllal, a 25. percben teljesen elfáradtunk, ami érthető is, hiszen egy hasmenéses, hányásos betegség után teljesen kiürül a szervezet. Remélem, hogy a hétvégén regenerálódtak a lányok és hétfőtől újult erővel és már komplett csapattal tudjuk folytatni a felkészülést. Van még négy hetünk, semmiről nem késtünk le, elvégezzük a ránk váró feladatokat és a kezdésre a lehető legjobb állapotunkat érjük el – mondta el Bakó Botond.

Csapatunk pénteken és szombaton Békéscsabán egy négycsapatos tornán vesz részt. Termány Ritáék az első napon a Dunaújváros ellen lépnek pályára. Másnap a mérkőzés eredményétől függően a Békéscsaba-Fehérvár párosításból kapnak ellenfelet lányaink.


TÁMOGATÓINK