facebook
2017-12-31 08:50:36

A telt házas fogadtatás miatt jó ötletnek bizonyult, hogy ismét közvetlenül szilveszter előtt ébresztették fel téli álmából a női bajnokságot. Az Érd vendégjátékára csúrig megtelt a kisvárdai tornacsarnok is, és a jó kezdés után a hazai szurkolók eljátszhattak a gondolattal, hogy meglepetés születhet az élvonal lassan „örökös” bronzérmese ellen.

A szélsők, vagyis Orbán Adrienn és Samira Rocha góljaival 2–0-ra és 3–2-re is vezetett a KKC, annak is köszönhetően, hogy Triffa Ágnes is remekelt a kapuban, a góllövőlista éllovasának, Katarina Krpezs-Slezáknak is olvasta a lövéseit. Csakhogy a későbbiekben a várdaiak továbbra is a szélen játszókban bízhattak, és ők is klasszis kapussal, a szintén remeklő, Janurik Kingával találták szemben magukat, az érdi edző, Szabó Edina pedig addig-addig forgatta a csapatát, míg rátalált azokra, akik egyre eredményesebben támadtak.

Francia, spanyol, svéd, szerb és persze magyar válogatott játékosok jöttek sorban a pályára, Klivinyi Kingát csak az első félidő végén vetette be a vendégcsapat, a tavasszal Kisvárdán szereplő, a meccs előtt belázasodó Tóth Gabriellát pedig egyáltalán. A kisvárdai középső emberek lövőhelyzetekig sem nagyon jutottak, a megszerzett labdákból a vendégek gyakran indulhattak, és Triffa sem tudott annyi ziccert hárítani, hogy ne nőjön a vendégek előnye.

Az Érd 10–6-ről 13–6-ra, majd 15–9-ről 20–9-re ugrott meg, így a második félidő elejére kényelmes helyzetbe került. Az első klasszikus átlövésgólt a 34. percben szerezte a Várda Marina Dmitrovics révén, aki legalább a heteseket jó százalékkal értékesítette, konkrétan hatból hatot vágott be a francia Julie Foggeának, mígnem az utolsó próbálkozását Janurik kivédte.

A második félidő nagy részében már jól játszott a házigazda, amelynek felpörgött a védekezése, az első gólját a 38. percben szerző Triscsuk Krisztinának, Tamara Radojevicsnek és Rochának is akadt egy-egy villanása, így a Várdának is volt egy 8–2-es, azon belül egy 6–1-es szakasza. Ezzel öt gólra tudott feljönni, de tovább már nem, mert Szabó Edina két időkéréssel elejét vette az esetleges szoros végjátéknak.

Az Érd igazolta klasszisát, azzal is, hogy valamennyi pályára lépő mezőnyjátékosa szerzett legalább egy gólt. A Kisvárdáról a Siófok elleni meccs után újfent kiderült, hogy a nyári nagy bevásárlás ellenére sem éri még el az élcsapatok szintjét, bár a következő, dunaújvárosi meccsén erre rögtön rá is cáfolhat. Ahhoz azonban a mostani második félidei játékát kell megismételnie. Illetve azt is felülmúlnia.

NB I, női: 9. forduló

Kisvárda Master Good SE–Érd 21–27 (9–18)

Kisvárda, 1200 néző, v.: Bíró Á., Kiss O.

Kisvárda: Triffa – Orbán A. 3, Hakunova, Umanec, Milanovic-Litre 1, Triscsuk 3/1, Rocha 3. Csere: Dzsukeva (kapus), Radojevics 1, Dmitrovics 8/5, Szabó V. 1, Katona F. 1, Marincsák. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter.

Érd: Janurik – Krpezs-Slezák 6/1, Kiss N. 1, Signate 4, Roberts 1, Kisfaludy 3, Gávai 1. Csere: Foggea (kapus), Szabó L. 4/1, A. Bulatovics 1, M. González 1, Lassource 2, Klivinyi 3/1. Edző: Szabó Edina.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 2–0, 9.: 3–4, 13.: 4–6, 19.: 5–10, 24.: 6–13, 33.: 9–20, 36.: 11–21, 42.: 15–21, 48.: 17–22, 52.: 18–23, 57.: 20–26.

Kiállítások: 4, illetve 6 perc. Hétméteresek: 7/6, illetve 4/3.

Mesterszemmel

Mátéfi Eszter: – Nem mi voltunk a meccs esélyesei, de az első félidőben adott nagy hátrány után a másodikban már nem sikerült öt gólnál közelebb férkőznünk az ellenfélhez. Teljesen megérdemelten nyert az Érd.

Szabó Edina: – Évzárónak nagy kihívás volt számunkra ez a mérkőzés, amire nagyon készültünk. Sportszerű, jó hangulatú találkozó volt, amelyen csapatom olyan teljesítményt nyújtott, amellyel elégedett lehettem. Fegyelmezetten és lelkesen kézilabdáztunk, innen kell folytatnunk 2018-ban is.


TÁMOGATÓINK