facebook
2019-01-31 22:37:33

A bajnoki pontvadászat második szakaszát Mosonmagyaróváron kezdi meg pénteken a Kisvárda NB I.-es csapata. Az őszi „odavágón” igazi idényeleji játékkal a bajnokság eddigi leggólszegényebb mérkőzésén mi diadalmaskodtunk. Ez szinte törvényszerű volt, hiszen ez volt az első tétmérkőzésük.

– Úgy gondolom, hogy az MTK otthonában sem játszottunk rosszul, mert a Vác és a Fehérvár is csak egygólos győzelmet aratott ellenük, és a Siófokkal egy bravúros döntetlent játszottak – tekintett vissza Vlatko Djonovics, a Kisvárda edzője, majd rátért a pénteki mérkőzésre.

– A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen küzdelmet várok, és természetesen megpróbálunk újra nyerni. Nem az a fontos, hogy hány gól a különbség, a legfontosabb a két pont. A hét első felében ugyan­úgy készültünk, mint más ellen, taktikáztunk, figurákat gyakoroltunk és több korábbi mérkőzésüket is elemeztük.

Az őszi mérkőzésen parádézó és új csapatában tíz védéssel bemutatkozó Pásztor Bettina így látja a mai mérkőzést.

– Sokat készültünk a mai meccsre, biztos, hogy más lesz, mint az őszi. Harcos találkozóra számítok, jól kell védekeznünk, be kell tartanunk a taktikai utasításokat, fegyelmezetten, kevés hibával kell játszanunk ahhoz, hogy meglegyen a győzelem.

A csapat már csütörtökön kora délután útra kelt. Az esti órákban a szállás elfoglalása után a mérkőzés helyszínén edzett és tréninget követően közös vacsorával zárták a napot, amelyen felköszöntötték az egyesület sofőrjét, Pál Lászlót, aki pénteken ünnepli 35. születésnapját. Pénteken a reggeli után rövid városnéző séta szerepel a programban, az ebédet és a délutáni csendes pihenőt követően indulunk a mérkőzés helyszínére.


TÁMOGATÓINK