facebook
2019-11-15 14:02:19

Az idei év utolsó hazai mérkőzésén az MTK-t fogadja a Kisvárda Master Good SE NB I.-es gárdája. A fővárosi kék-fehérek ez előző pontvadászathoz képest alaposan megerősödve vágtak neki a bajnokságnak, többek között leigazolták a rutinos szélsőt, Dávid-Azari Fruzsinát, az élvonalból kiesett Budaörstől Szöllősi-Zácsik Szandrát, az egykor Kisvárdán is megforduló és a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája légkörébe is belekóstoló Horváth Dórát.

Náluk folytatja a fiatal és tehetséges győri Pál Tamara, valamint kölcsönben náluk szerepel a Ferencvárosban kevés szerephez jutó Djurdjina Malovics is.
A két gárda az előző szezonban két szoros mérkőzést játszott egymással, amely mindkétszer kisvárdai sikerrel ért véget. Különösen emlékezetes a januári budapesti találkozó, amelyen döntetlen állásnál a vége előtt fél perccel, egy időkérést követően Guialo a jobb alsó sarokba bombázott, amelyre a hazaiknak már nem volt ideje válaszolni.

Bakó Botond most is szoros találkozóra számít.

– Fontos mérkőzés előtt állunk, mert egy esetleges győzelemmel nagyot léphetnénk előre. Az MTK jelen pillanatban egy komplex és jó csapat, mert az előző szezonbeli csapatukhoz két BL-szintű játékos csatlakozott Szöllősi-Zácsik és Malovics személyében. Mindketten komoly átlövő-teljesítményre képesek, sokat lendítettek az MTK játékán.

Ha nyerni akarunk, akkor a hiányosságainkat egységes csapatjátékkal kell pótolnunk. Nagy küzdelmet és harcot várok, és bízok benne, hogy egy kiélezett csata végén mi hagyjuk el győztesen a pályát – fogalmazott a mester.

Radojevics kiesésével támadásban nagyobb teher hárul Dudás Georginára és az irányító bízik a győzelemben.

– Egész héten keményen készültünk. Úgy gondolom, hogy mind mentálisan, mind fizikailag készen állunk a feladatra, mindenképpen szeretnénk itthon tartani a két pontot – mondta Dudás Georgina.

-kelet.hu


TÁMOGATÓINK